Valami Amerika Budapesten

GULYÁS ATTILAGULYÁS ATTILA
2003.08.14. 22:34
Címkék
Hosszas huzavona után végül beadja nevezését az OB I-be a Szent István Egyetem együttese. Annak ellenére is, hogy tudja, az első osztály jelentős anyagi teherrel jár.
– Először nem voltunk biztosak benne, hogy el tudunk indulni, de aztán Szendrő Péternek hála, be fogjuk adni a nevezést. Az egyetem rektora végig teljes mellszélességgel kitartott az indulás mellett. Nincsenek illúzióink, biztos nem leszünk egy szinten a Vasassal, vagy a Honvéddal, de szeretnénk a középmezőnyben végezni. Persze már a bentmaradás sem lesz egyszerű. Természetesen majd igazolnunk is kell, de úgy gondolom, hogy a csapat alapja, hetven–nyolcvan százaléka megmarad. Továbbra sem tettünk le arról, hogy létrehozzunk egy amerikai típusú egyetemi csapatot.– Mivel ön egyéb elfoglaltságai miatt már nem tudja vállalni, a tréner kiléte is kérdéses volt.– Valóban, ezért a kispadon Martinovics György, a Vasas egykori játékosa ül majd. Ha minden jól megy, nemcsak ülni fog, hanem játékosedzőként a vízbe is beszáll. Ambíciózus, fiatal edző, reméljük, jó csapatot fog összehozni.Az újdonsült tréner pedig már bele is vetette magát a munkába.– Milyen tervekkel foglaja el a kispadot?– Első edzésünk hétfő este nyolc órakor lesz a Komjádiban. Eddig tizenöt-tizennyolc név van a listámon, és még keresgéljük a megfelelő játékosokat. Szeretnénk bent maradni az első osztályban, ennek érdekében még én is be fogok ugrani a medencébe, és ez főleg a tétmeccsekre vonatkozik. Ekkor ugyanis minden épkézláb játékosra szükségünk van.
Legfrissebb hírek

Amerikai pite: német pofára esés, brazil fordítás és drámai holland búcsú – vb-kibeszélő

Foci vb 2026
28 perce

…ez pedig már a továbbjutás kiváltotta örömmámor a marokkói főváros utcáin – videó

Foci vb 2026
45 perce

Ronald Koeman szerint alapvetően nem a tizenegyesek döntöttek

Foci vb 2026
46 perce

Szalai Fanni: Igyekeztem előadni, hogy nyugodt vagyok

Egyéb egyéni
52 perce

Így ünnepelték a marokkói egyenlítést a rabati stadionban – videó

Foci vb 2026
1 órája

Német és holland kiesés, brazil továbbjutás – három meccs, hét gól, két tizenegyespárbaj egy helyen

Foci vb 2026
1 órája

A holland válogatott 34 év alatt a 7. tizenegyespárbaját veszítette el

Foci vb 2026
1 órája

Hollandia 23 vb-meccs óta nem kapott ki a rendes játékidőben, de ezúttal is búcsúzott

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik