Pólósaink a Parlamentben

Vágólapra másolva!
2003.08.27. 22:34
Címkék
Akárcsak egy éve  holott akkor csak ezüstérmet hoztak a Világkupáról , ismét meghívta a Parlamentbe férfi vízilabda-válogatottunkat Mandur László, az Országgyűlés alelnöke.
Ezúttal a világbajnoki cím szolgáltatta az ürügyet a fogadásra, amelyre bónuszként a Világliga-aranyat is "elvitte” együttesünk, azaz tényleg volt ok az ünneplésre. Az öszszejövetelre a szokásos nagytermek helyett az alelnök parlamenti dolgozószobájában, úgymond családiasabb hangulatban került sor – "külsős vendégként” megjelent Gyurcsány Ferenc sportminiszter is –, s ennek keretében Benedek Tibor csapatkapitányként egy újabb, a válogatott tagjai által aláírt labdát adott át a vendéglátónak, aki jelezte: jó helye lesz a sydneyi labda mellett, s egyszersmind reméli, jövőre az athéni játékok után is lesz mit az emlékek sorába iktatni. Az alelnök és csapata egyébként régi rajongója a pólósoknak, asszisztense, Surányi Gabriella például rendszeresen a Taverna cukrászda remekműveivel lepte meg a játékosokat az edzések után, megédesítve a fárasztó tréningek utáni perceket.
Legfrissebb hírek

A hat labdavesztés miatt kikapott Minnesotában és elbúcsúzott a rájátszástól a Detroit – videók

Amerikai sportok
1 órája

IFFHS: Kovács István a negyedik legjobb játékvezető 2025-ben

Minden más foci
4 órája

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
6 órája

Afrika-kupa: nem játszhat pénteken a házigazda Marokkó csapatkapitánya

Minden más foci
7 órája

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
8 órája

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
9 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
9 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
9 órája
Ezek is érdekelhetik