Eger–UTE a döntőben

Vágólapra másolva!
2003.09.06. 22:12
Címkék
Az egri vízilabdatorna második napján nagy számolgatás kezdődött, hiszen az Eger és a Szentes azonos ponttal állt csoportjában, az első helyezést köztük a több lőtt gól döntötte el.
Az egriek felé billent a mérleg nyelve, miután az Opatija ellen Petik Attila öt remek góljával végül biztosan győztek, már "csak” a hazai pálya előnyét kellett érvényesíteniük a török csapattal szemben. A nap záró meccsén ez is sikerült némi nehézségek árán Vidumanszky László legénységének, így vasárnap a kupa elnyeréséért játszhatnak. A másik ágon az Újpest könnyebben haladt előre, Petrovics Mátyás fiatal együttese minden csoportbeli ellenfelét legyőzve szerezte meg az elsőséget. A lila-fehérek mögött a Szeged ért be másodiknak, és játszhat a Szentessel a bronzmeccsen. Egri Korona Borház-kupa, nemzetközi férfitorna, Eger
A-csoport: Kontavill-Szentesi VK–Kosice (szlovák) 10–3 (1–0, 3–0, 2–2, 4–1), ZF Hungária-Egri VK–Opatija (horvát) 11–7 (1–3, 4–2, 3–1, 3–1), Szentes–Galatasaray (török) 12–8 (2–2, 3–3, 3–1, 4–2), Opatija–Kosice 8–5 (3–1, 0–1, 2–1, 3–2), Eger–Galatasaray 11–10 (3–1, 2–3, 3–1, 3–5). A végeredmény: 1. Eger 7 pont (48–28), 2. Szentes 7 (40–26), 3. Opatija 4, 4. Galatasaray 2, 5. Kosice 0. B-csoport: UTE Taxi 2000–Lódz (lengyel) 15–12 (5–4, 4–2, 3–3, 3–3), Würzburg (német)–Szeged 10–15 (1–8, 3–3, 4–1, 2–3), OSC–UTE 8–11 (2–4, 3–2, 1–3, 2–2), Lódz–Würzburg 16–6 (5–1, 5–0, 3–2, 3–3), Szeged–OSC 15–11 (2–3, 6–3, 5–2, 2–3). A végeredmény: 1. UTE 8 pont, 2. Szeged 6, 3. Lódz 4, 4. OSC 2, 5. Würzburg 0
Legfrissebb hírek

A hat labdavesztés miatt kikapott Minnesotában és elbúcsúzott a rájátszástól a Detroit – videók

Amerikai sportok
1 órája

IFFHS: Kovács István a negyedik legjobb játékvezető 2025-ben

Minden más foci
4 órája

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
6 órája

Afrika-kupa: nem játszhat pénteken a házigazda Marokkó csapatkapitánya

Minden más foci
7 órája

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
8 órája

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
9 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
9 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
9 órája
Ezek is érdekelhetik