Jól bírták a terhelést

VARGA CSABAVARGA CSABA
2003.09.11. 23:13
Címkék
Mozgalmas heteken vannak túl a Szolnoki VSC vízilabdázói. Hasznos István tanítványai a napi tréningek mellett előbb a Szeged, majd az Oradea ellen játszottak néhány felkészülési mérkőzést, a napokban pedig Hollandiában jártak, Hengelo városában vettek részt egy nemzetközi tornán.
Hasznos István vezetőedző tizenhárom pólóst vitt magával a mérkőzéssorozatra. A szolnoki legénység a csoportmérkőzések során előbb két holland csapattal találkozott: a kupagyőztes AZC-Spryhut ellen 7–7 lett az eredmény, a szintén első ligás LGB-De Ziljl gárdájával szemben pedig 10–4-re nyert. A négy közé jutásért a német Neu Kölnt győzték le 10–9-re. Az elődöntőben 7–6-ra kikaptak a Német Kupa-győztes Duisburg együttesétől, majd a harmadik helyért ismét az AZC-Spryhut pólósaival találkoztak, s ezúttal 12–9-re alulmaradtak. "A csapat küzdőszellemével elégedett vagyok – kezdte a szakvezető –, a játékosok erőnléte rendben van, jól bírták a sorozatterhelést. A produkciót tekintve azonban akad javítanivaló, lesz dolgunk a bajnoki rajtig hátralévő két és fél hétben.” Hír még a klub háza tájáról, hogy Vargyas Gyulával nem kötöttek újabb szerződést, Munkácsy Róbert pedig Szegedre igazolt, ugyanis az ottani egyetemen folytatja tanulmányait. A szolnokiak egykori házi gólkirálya, Balogh Zoltán – aki az elmúlt két esztendőt Svájcban töltötte – valószínűleg újra az SZVSC színeiben pólózik, bár ez még további tárgyalások függvénye.
Legfrissebb hírek

A házigazda ellen Bukarestben – a bronzéremért játszik a magyar válogatott a női kézi Eurokupában

Kézilabda
9 perce

Dudin legyőzte a világbajnokot, 2:2 Indiával a sakkolimpián

Egyéb egyéni
16 perce

Borsány-Gyenes András a Magyar Sportújságírók Szövetségének új elnöke

Egyéb egyéni
32 perce

Vindics-Tóth Lili Anna új országos csúccsal nyerte a varsói maratonit

Atlétika
58 perce

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
1 órája

„Nem illik ilyet csinálni” – kárpátaljai visszhang az ukrán himnusz-ügyről

Magyar válogatott
1 órája

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
2 órája

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
2 órája