Szicília helyett Imperia

Vágólapra másolva!
2003.09.15. 21:21
Címkék
Az már korábban eldőlt, hogy Olaszország rendezi meg február 22. és 29. között a női vízilabda olimpiai selejtezőt, és sokan azt is tudni vélték, hogy szicíliai város lesz a házigazda.
Éppen ezért meglepetés, hogy az olasz női póló Mekkája (mármint Szicília) képviselői, így Palermo és Catania elestek a lehetőségtől, a befutó az észak-itáliai, a Ligur-tenger partján fekvő Imperia lett. A téli viadalon egyébként 12 csapat indul, és miután hatról nyolctagúra bővítették az ötkarikás játékok mezőnyét, ezúttal nem két, hanem három csapat vívhatja ki az athéni részvételt, csatlakozván Görögországhoz, az Egyesült Államokhoz, Ausztráliához, Kazahsztánhoz és elvileg Afrika legjobbjához. A gond az, hogy az egyetlen igazán hadra fogható afrikai együttes, a Dél-afrikai Köztársaság indulása bizonytalan, így ha a fekete kontinens képviselő nélkül marad, akkor az első négy helyezett örülhet. Ez mindenképpen kedvezőbb lenne, igaz, nemcsak a Faragó Tamás vezette magyar válogatottnak, hanem a kvótaszerzésre ugyancsak esélyes Olaszországnak, Hollandiának, Oroszországnak, Kanadának, valamint a szintén reménykedő Spanyolországnak és Németországnak. Az imperiai viadal utolsó napján készíti el a nemzetközi szövetség (FINA) az athéni csoportbeosztást: a férfiaknál két hatos, a nőknél két négyes csoportban játszanak majd a csapatok.
Legfrissebb hírek

A hat labdavesztés miatt kikapott Minnesotában és elbúcsúzott a rájátszástól a Detroit – videók

Amerikai sportok
3 órája

IFFHS: Kovács István a negyedik legjobb játékvezető 2025-ben

Minden más foci
6 órája

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
8 órája

Afrika-kupa: nem játszhat pénteken a házigazda Marokkó csapatkapitánya

Minden más foci
9 órája

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
10 órája

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
11 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
11 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
11 órája
Ezek is érdekelhetik