Óbecse: Mélyponton a Becsej

Vágólapra másolva!
2003.10.16. 22:33
Címkék
A három éve még (Kásás Zoltánnal a kispadon) Bajnokok Ligáját nyerő Becsej vízilabdacsapatából már szinte semmi sem maradt. Amint eltűnt a pénz, felrobbant a hőlégballon, és a játékosok, edzők, vezetők elhagyták a vajdasági várost. A régi szép időkben a klub fiókcsapata is az élvonalban játszott, de most a Mladoszt Becsej a B-osztályban indul, és csak a rájátszásban csatlakozhat a legjobbakhoz, ha erre jogosító eredményt ér el. Jelenleg senki sem tudja, mire lesz képes a gárda, ugyanis a héten Alekszandar Mitrovics lemondott az edzői posztról, így a vízipólósok irányítását Mészáros István vette át, aki a sikerek csúcsán is a klubnál ténykedett. "Tudom, mire vállalkozom, tudom, hogy nincs pénz, de tehetséges együttesem van” – mondta az új edző. A csapat erősödött két, eddig Magyarországon szereplő játékossal, Kozma Zsolttal (Szeged) és Beretka Attilával (Szentes), mellettük még három magyar nemzetiségű vízipólós szerepel a Becsejben, így Turzai Gábor, Pintér Attila és Goltva Zoltán.
Legfrissebb hírek

Röplabda: Kertész Petra hosszabbított Békéscsabán

Röplabda
10 perce

Hét vesztes tétmeccs után nyert újra a Dunaújváros az Erste Ligában

Jégkorong
26 perce

Elhunyt Jean Louis Gasset francia labdarúgóedző

Francia labdarúgás
39 perce

Dávid László: Idővel egyenrangú partner lesz a tanítványomból

Utánpótlássport
1 órája

Így teljesítettek az NB I-et elhagyó légiósok (II. rész)

Labdarúgó NB I
1 órája

Vas Blanka negyedik helyen zárt a szezonbeli első vk-futamán

Kerékpár
1 órája

Arne Slot: Ha karácsonykor kívánhatnék valamit, azt kérném, hogy Isak minél előbb felépüljön

Angol labdarúgás
2 órája

Balesetekre és sérülésekre számít a Sydney-Hobart vitorlásverseny szervezőbizottságának elnöke

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik