Újpest–Fradi a Komjádiban

GULYÁS ATTILAGULYÁS ATTILA
2003.11.15. 22:24
Címkék
Egy Újpest-Ferencváros mérkőzés mindig figyelmet érdemel, bármely sportágról legyen is szó. Jelen esetben a sportág a vízilabda, beszélnivaló pedig akad.
Már mindkét csapat szerepelt vesztes mérkőzésen, a vendéglátó UTE összeakadt a két sztárcsapattal (Vasas, Honvéd), míg az FTC a BVSC-től kapott ki egy góllal. A vendégek edzője, Csapó Gábor tavaly még a lilákat irányította. Hosszú távú tervekkel vette át a kispadot, de a nyáron az egyik támogató távozása miatt ő is átigazolt a Népligetbe. Az UTE élére ezután a korábbi másodedző, Petrovics Mátyás állt, aki még szintén fiatal, és rendkívül ambiciózus. "Egész héten teljes erőbedobással készültünk, három napja a mérkőzés helyszínén, a Komjádiban edzünk – kezdte a lila-fehérek szakvezetője. – Kicsit szélesebb a pálya, mint a Hajósban, szokni kell. Mindenki jobban koncentrált az edzésekre, többen háttérbe szorították egyéb kötelességeiket. Nem titkolt vágyunk a győzelem. Ehhez elsősorban a fejekben kell rendet tenni, ott sok minden eldőlhet. Tudjuk, hogy a Fradiban több a rutinos játékos. Nálunk a fiatalok vannak többen, akikben nyilván van egy kis dac a nyári események után, de igencsak szélsőséges teljesítményre képesek. Kifoghatnak jó napot, de egy rosszat is.”A Fradinál ugyanúgy csináltak mindent, mint máskor. "Úgy készültünk, ahogyan a többi mérkőzésre, heti kilenc edzéssel – mondta Csapó Gábor. – Mindenképpen győzni szeretnénk. Játéktudásban és rutinban talán mi vagyunk az erősebbek, de szerintem az nyerhet, aki a döntő pillanatokban nyugodt tud maradni.” Tehát a két edző, mint mester és tanítványa kerül szembe egymással, és régi barátok is találkoznak majd. Az m2 élőben közvetíti a mérkőzést, ezért az eredetileg este hat órára meghirdetett találkozó fél órával később kezdődik.
Legfrissebb hírek

A DVTK-tól távozott U-válogatott védő Olaszországban folytatja – hivatalos

Légiósok
14 perce

Skribek Alen: Újabb ajtók nyílhatnak meg, ha jól játszom

Légiósok
14 perce

Tenisz: Marozsán Fábián három szettben kapott ki Cincinnatiben

Tenisz
56 perce

Erős Gábor: Tizenöt-húsz éve nem láttam, hogy valakit követő emberfogással próbálnak levenni a pályáról

Labdarúgó NB I
1 órája

Szombati sportműsor: két meccs az NB I-ben; magyarok döntőznek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
8 órája

Bognár István: El akarom érni a száz gólpasszt az NB I-ben; Gróf Dávid: Szeretnék még az NB I-ben védeni

E-újság
8 órája

Vissza az örömöt! – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
9 órája

Meghálálta – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
9 órája