Nyolcan mennek Egerbe

GULYÁS ATTILAGULYÁS ATTILA
2004.05.01. 23:48
Címkék
Ha elindul a vonat&Az idény vége felé felröppentek a pletykák a BVSC háza táján, melyek szerint a csapat nagy része Egerben folytatja pályafutását.
A múlt héten már nyílt titok volt, hogy Gerendás György, a vasutasok edzője és a BVSC Kft. ügyvezető igazgatója előrehaladott tárgyalásokat folytat a hevesiekkel, és az óvatos megnyilvánulások után most feloldották a hírzárlatot. Zsoldos János, a kft. társtulajdonosa választ adott arra, miért van szükség a fúzióra: "Az idény végére a BVSC Kft.-nek súlyos anyagi problémái adódtak. Menekülési útvonalként olyan egyesületet kerestünk, amelynek szintén nagy hagyományai vannak, és szakmailag is megfelelő körülményeket tudnak garantálni. Egerben adottak a feltételek, ezért kilencvenkilenc százalékos biztonsággal kijelenthető: kétéves együttműködési szerződést kötünk a hevesiekkel. Ennek értelmében Gerendás György – akinek státusa nem változik a kft.-n belül – és a csapat azon része, amely vállalta a pendlizést, ősztől az Egert erősítik. A következő játékosokról van szó: Szécsi, Nyéki, Kis Gábor, Gór-Nagy, Fülöp, Dabrowski, Decker és Czigány. Ôk csak kölcsönben lesznek a vidéki csapatnál, tehát szabad lesz az átjárás. Vinczének és Nitsovitsnak lejárt a szerződése, ők szabadon igazolhatóak. A többiek itt maradnak, és szeretnénk, ha a Szegednek kölcsönadott Szűcs Levente is visszajönne. Ôsztől ez a csapat célozza meg a bajnokság hatodik, vagy hetedik helyét, a hiányt ifjúsági játékosainkkal pótolnánk. A felnőtteket Bessenyei Attila, az ifiket Wolf Péter fogja irányítani."Mint kiderült, a BVSC vezetősége új koncepciót dolgozott ki a következő esztendőkre. "Más szakmai alapokra építünk – így Zsoldos. – A korosztályos edzőkön kívül úszóedzők foglalkoznak majd a gyerekekkel. Eddig kevesebb szakemberrel és kevesebb gyerekkel dolgoztunk, tehát korosztályonként csak két-három tehetséges játékos kerülhetett felsőbb szintre, így több pénz ment el igazolásokra. Most több trénerrel szeretnénk több gyereket nevelni – egy korosztályos bajnokságban akár több csapat is indulna – így igazolás nélkül lehet majd erős felnőtt csapatunk."
Legfrissebb hírek

A DVTK-tól távozott U-válogatott védő Olaszországban folytatja – hivatalos

Légiósok
11 perce

Skribek Alen: Újabb ajtók nyílhatnak meg, ha jól játszom

Légiósok
11 perce

Tenisz: Marozsán Fábián három szettben kapott ki Cincinnatiben

Tenisz
53 perce

Erős Gábor: Tizenöt-húsz éve nem láttam, hogy valakit követő emberfogással próbálnak levenni a pályáról

Labdarúgó NB I
1 órája

Szombati sportműsor: két meccs az NB I-ben; magyarok döntőznek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
8 órája

Bognár István: El akarom érni a száz gólpasszt az NB I-ben; Gróf Dávid: Szeretnék még az NB I-ben védeni

E-újság
8 órája

Vissza az örömöt! – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
9 órája

Meghálálta – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
9 órája