Molnár Tamás maratonija

2004.10.04. 20:37
Címkék
A második negyed relatíve csendesre sikeredett a gólokat tekintve az Indesit Roadshow hétfői, szolnoki állomásán - ami annyiban volt érdekes, hogy az olaszországi légiósokat nélkülöző férfiválogatott nem igazán tudott frissíteni.
Ilyenkor a centernek a legrosszabb, folyamatos le-fel úszás, plusz ádáz csata a bekkel - Molnár Tamást nem lehetett eléggé csodálni, hogy gond nélkül bírta a megpróbáltatásokat. Egy gálameccsen talán nem is lenne említésre méltó, csakhogy Molnár vasárnap Budapesten lefutotta a maratonit.Három éve a félmaratonit teljesítette évszázados cimborájával, Szabó Zoltánnal, azóta tervezik, hogy a nagyot is megcsinálják. Az olimpia után egy hónappal, nagyobb rákészülés nélkül - nem akármilyen produkció. Az eredmény másodlagos - amúgy 4 óra 40 perc alatt loholt a célba -, fő, hogy a kihívásokat vadászó világklasszis egy újabb álmát valósította meg."Az utolsó öt kilométer már nem esett jól… - közölte Molnár. - Az első holtpont huszonötnél jött, abból még sikerült magamhoz térnem, a vége viszont borzasztó volt." Utána Szegeden még játszott egy keveset - "eredeti" sportágában nem számítottak a lábát elborító vízhólya-gok -, igaz, fejfájása jelezte, szervezete olyan terhelést kapott a délelőtt, illetve a kora délután során, amelyre nem igazán számított.Szolnokon amúgy már friss volt. "Már tudok járni is" - adott gyorsjelentést egészségi állapotáról Molnár Tamás, aki társaival egyetemben ismét emlékezetes estével ajándékozta meg a publikumot. A gárda ezúttal 13-6-ra nyert (mint a sydneyi fináléban…), majd Hajdúszoboszló felé vette az irányt, ahol kedden szórakoztatja a helybélieket.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: két meccs az NB I-ben; magyarok döntőznek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
4 órája

Bognár István: El akarom érni a száz gólpasszt az NB I-ben; Gróf Dávid: Szeretnék még az NB I-ben védeni

E-újság
5 órája

Rg-vb: továbbra is Varfolomeev a trónon, Pigniczki Fanni lemaradt a döntőről

Egyéb egyéni
5 órája

Vissza az örömöt! – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Meghálálta – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
5 órája

A Girondins Bordeaux megint egy lépéssel közelebb a csődhöz

Francia labdarúgás
5 órája

A Nyírbátor és a Veszprém győzelmével indult a futsal NB I 2026–2027-es idénye

Labdarúgó NB I
5 órája

Kriszt Sarolta 16 pontra a legjobb tíztől hétpróbában

Atlétika
6 órája