Gólt sem kapott a Szeged

THÉKES ISTVÁNTHÉKES ISTVÁN
2004.10.29. 22:59
Címkék
A csoportmérkőzések íratlan szabálya szerint a házigazda (miután megválaszthatja a mérkőzéssorrendet) a legharmatosabb csapat ellen kezdi a küzdelemsorozatot.
Nos, az izraeli bajnok igazolta a papírformát. Ráhangolásként Varga Péter és Komlósi értékesített egy-egy emberelőnyt, majd amikor a vendégek rohamoztak létszámfölényben, Baráték meghiúsították gólszerzési kísérletüket. A negyed zárásaként Boros nyolc méterről lőtte ki a bal felső sarkot. A tekintélyt parancsoló bemutatkozás folytatásaként Komlósi előnyből növelte a hazai gólok számát, majd Lehmann mesterhármasával 7-0-ra alakult az állás. A második játékrész slusszpoénját Varga Péter "sütötte el". Amikor térfelet cseréltek a csapatok, kiderült, hogy a legizmosabb izraeli pólós sem nyom nyolcvan kilót. Ugyanakkor Sekerék lelkesedése és ügybuzgalma méltán váltotta ki a publikum szimpátiáját. A harmadik játékrész krónikáját két kihagyott izraeli fór és Boros révén egy hazai gól színesítette. A záró hét perc egyetlen kérdése az volt, megtörik-e a tel-avivi gólcsend? Nem tört meg, ugyanakkor feltűnő volt, hogy Plézerék is sokat hibáztak Inbar kapuja előtt. Egy ideig nem is nőtt a Beton előnye, mígnem az utolsó előtti percben Munkácsy megszerezte csapata jubileumi, tizedik gólját. A mérkőzés szépségdíjas találata Boros nevéhez fűződik. A szegediek nehéztüzére tíz méterről pókhálózta le a jobb felső sarkot, és állította be a végeredményt.Milyen volt egykori csapata ellen játszani?
Molnár Péter, aki a nyáron Ágner Zoltánnal együtt bajnoki címhez segítette az ASA Tel-Avivot: - Kicsit furcsa volt, ám kellemes élményt jelentett újra találkozni az egykori klubtársakkal, akik elmondták, hogy a tel-avivi repülőtéren hét órát várakoztak, és a késés miatt pénteken hajnali ötkor érkeztek Szegedre. Egyébként jól éreztem magam Izraelben, és könnyen előfordulhat, hogy a nyáron visszatérek Tel-Avivba.

G-csoport
Szeged-Beton VE - ASA Tel-Aviv (izraeli) 11-0
(3-0, 5-0, 1-0, 2-0)
Szeged, 300 néző
V: Grandine (francia), Caruana (máltai)
SZEGED: Barát - Varga P. 2, BOROS 3, Molnár P., LEHMANN 3, KOMLÓSI 2, Ágner. Cs: Éles, Plézer, Munkácsy 1, Vincze Zs., Szabó Z. Edző: Gyöngyösi András
TEL-AVIV: Inbar - Golombek, Alalut, Lubliner, Seker, Messeri, Avigad. Cs: Strugo, Gelberg, Keren, Josa. Edző: Ofer Fridman
Gól - emberelőnyből: 5/4, ill. 3/0
Négyméteresből: 1/1, ill. -
Medvescak Zagreb (horvát)-AVK Triglav Kranj (szlovén) 12-6 (4-1, 3-2, 3-2, 2-1)
Legfrissebb hírek

Ilyen sem volt még ezen a vb-n

Foci vb 2026
1 órája

Eustáquio nem egyedül lőtte a gólját

Foci vb 2026
2 órája

Marsch ígéri, Kanada megmutatja, hogyan kell óriásra vadászni a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
2 órája

CONCACAF-csapat 40 éve nem ért el ilyen eredményt, mint Kanada

Foci vb 2026
2 órája

Kanada megnyerte az egyenes kieséses szakaszban lejátszott első vb-meccsét – statisztikák

Foci vb 2026
3 órája

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
3 órája

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
3 órája

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik