Férfi vízilabda Euroliga: egri döntetlen Csehovban

2007.04.15. 00:18
Remekül helytállva döntetlenre végzett az Eger a férfi vízilabda Euroliga főtáblás csoportmeccseinek ötödik fordulójában az oroszországi Csehovban. Várakozáson felül teljesített az egri együttes riválisa otthonában, ahol pedig a több orosz válogatott mellett a világ egyik legjobbjának számító szerb nehéztüzért, a három gólig jutó Aleksandar Sapicot is felvonultató helyi Sturm számított a jóval esélyesebbnek.
Az első, magyarországi összecsapáson egy találattal alulmaradt Csehov úgy is kezdett, hogy visszavág a vereségért, ám a kétgólos hátrányt ledolgozva a meccs felénél megközelítette, majd utolérte ellenfelét, sőt a folytatásban a vezetést is átvette Gerendás György legénysége.A végén még a hazaiak örülhettek, hogy - bő egy perccel a befejezés előtt - döntetlenre tudták menteni a mérkőzést. "Ezer néző előtt, korrekt játékvezetés mellett értük el ezt az eredményt, Nyéki Balázs egyenesen fantasztikusan játszott" - foglalta össze a lényeget Halmos R. Péter, az egri pólósok első embere az MTI-nek.Sikerével az Eger 7 pontos lett - a Csehovnak 2 pontja van -, s megőrizte esélyét arra, hogy a négycsapatos csoportban a második legyen, s bejusson az Euroliga legjobb nyolc gárdája közé.A C csoport másik párjában szombat este 8 órától száll vízbe Camogliban az olaszországi fellépés előtt 6 ponttal álló Vasas az éllovas, eddig 10 pontot gyűjtött Pro Recco ellen.
  • (MTI)
  • (MTI)

Euroliga, főtábla

5. forduló, C csoport:
Csehov (orosz) - Brendon-Fenstherm-ZF-Eger 11-11 (5-3, 2-3, 1-3, 3-2)
A magyar góldobók: Nyéki 6, Märcz 2, Hegedűs, Gór-Nagy, Császár 1-1
Legfrissebb hírek

Győzelmével osztályozós helyen zárt a Wolfsburg; Schäfer góllal és gólpasszal fejezte be a Bundesliga-idényt

Német labdarúgás
2026.05.16. 17:34

Manuel Neuer további egy évig a Bayern München játékosa lesz – hivatalos

Német labdarúgás
2026.05.15. 18:05

Neuer szerződést hosszabbít, vb-szereplése sem zárható ki – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.05.13. 13:10

Márton Viviana döntős a tekvandó Eb-n

Egyéb egyéni
2026.05.12. 17:32

Harry Kane kihagyott tizenegyese is belefért, a Bayern nyert Wolfsburgban

Német labdarúgás
2026.05.09. 20:30

BL: a Bayernt sújtó bírói hibák miatt keseregnek Németországban

Bajnokok Ligája
2026.05.07. 11:29

Dembélé beelőzte Mbappét; a PSG a Barcelona gólrekordját ostromolhatja a budapesti BL-döntőben

Bajnokok Ligája
2026.05.07. 11:03

Bayern–PSG: ezért nem volt szabálytalan Joao Neves kezezése

Bajnokok Ligája
2026.05.07. 09:40
Ezek is érdekelhetik