Vízilabda: Meixner Marcellt és Keszthelyi Ritát díjazták

2009.04.29. 23:44
Címkék
Tizenharmadik alkalommal jutalmazta a Szalay Iván-alapítvány a legjobb utánpótláskorú férfi és női vízilabdázót: Meixner Marcellnek és Keszthelyi Ritának Kemény Ferenc, a Magyar Vízilabda-szövetség utánpótlás-igazgatója adta át szerdán az elismerést.
A 17 éves Meixner Marcell tagja volt a tavalyi Európa-bajnokságon és a januári ausztrál Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon győztes ifjúsági válogatottnak, aki jelenleg a BVSC kapusa. A szintén 17 esztendős Keszthelyi Rita három éve tagja a női juniorválogatottnak. Az Olimpiai Reménységek Versenyén évek óta veretlen női csapat meghatározó játékosa, s a felnőtt női válogatott tagja – a szervezők tájékoztatása szerint. A korábbi években számos olyan pólós eredményeit jutalmazták Szalay-díjjal, akik azóta Európa- és világbajnokságon, illetve olimpián is bizonyították tehetségüket. A Pekingben aranyérmes csapatból Varga Dániel, Varga Dénes, Kis Gábor és Hosnyánszky Norbert is volt díjazott.
Legfrissebb hírek

Bárány Donáttal hosszabbított a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 perce

Véglegesítették Callum Stylesék edzőjét

Angol labdarúgás
8 perce

Nyolc frém után döntetlen Murphy és Higgins elődöntője a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
9 perce

Nincs veszélyben a komáromiak következő idényre érvényes licence

Minden más foci
30 perce

Közös fotóalbumunk a XX. századból: a Fortepan sporttémájú fotói – KS-ajánló

Képes Sport
47 perce

A magyar hokiválogatott szövetségi kapitánya szerint jó irányba tart a csapat

Jégkorong
55 perce

Asztalitenisz Extraliga: a Szerva ASE a férfi négyes döntő negyedik csapata

Egyéb egyéni
1 órája

Ilyen hangulatban csak Sallaiék edzhetnek: 40 ezer szurkoló látogatott ki hozzájuk – videók

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik