A nagyszünetig volt esélye a Ferencvárosnak a Vasas ellen

2009.05.01. 20:54
Címkék
A férfi vízilabda ob I elődöntőjében a Vasas 8–5-re megverte a Ferencvárost. Az angyalföldiek ezzel 9–0-ra alakították az egyik csapat tizedik pontjának megszerzéséig tartó párharcot.
Fotó: Mirkó István (archív)
Fotó: Mirkó István (archív)

Kemény Dénes a helyszínen tekintette meg a Vasas–Ferencváros pólómérkőzést, a magyar válogatott szövetségi kapitánya pedig láthatta, hogy az első félidőben jól tartja magát az előzetesen jóval esélytelenebbnek tartott zöld-fehér együttes.

A Komjádiban egészen 3–3-ig fej fej mellett haladtak a csapatok, ezután azonban Varga Dániel és Kis Gábor találatának köszönhetően kettővel „megléptek” az angyalföldiek.

Regős Áron azonban a második negyed vége előtt gondoskodott arról, hogy minimális legyen Földi László együttesének előnye a nagyszünetben.

A második félidőre aztán elkészült erejével a Fradi. Varga Dénes és Tóth Márton nagyon hamar megnyugtató, háromgólos előnyhöz segítette a bajnokcsapatot.

Az utolsó negyedben csak az volt a kérdés, hogy lőtávon belül maradnak-e a zöld-fehérek?

Ez végül sikerült, de a Vasas immár csak egy pontra van a döntőbe jutástól, míg a Fradinak meg kellene nyernie a következő négy mérkőzést a továbbjutáshoz. Ez utóbbi lehetetlen küldetés…

FÉRFI VÍZILABDA OB I

ELŐDÖNTŐ
TEVA-VASASPLAKET–FTC-APRILIA-FISHER KLÍMA 8–5 (2–2, 3–2, 2–0, 1–1)
Komjádi uszoda, 500 néző
Vezette: Marjay, Kun Gy.
Gól – emberelőnyből: 5/3, ill. 5/1
Gól – ötméteresből: 2/2, ill. –
Sárga lap: Somossy (11. p.), Földi (27. p.)
Vasas: NAGY V. – STEINMETZ B., Varga Dániel 1, VARGA DÉNES 3, Kis G. 1, HOSNYÁNSZKY 2, Kovács R., Csere: Vörös, Katonás, Kállay, Tóth M. 1
FTC: JÁSZBERÉNYI – BABAY 2, Mátyás 1, Marnitz G., Regős 1, Császá 1, Balatoni, Csere: Gerritse, Bálint, Kincses, Maklári

MESTERMÉRLEG
FÖLDI LÁSZLÓ, a Vasas edzője: Sok hibával, pontatlanul játszott mindkét csapat. A játék képe alapján megérdemelt a győzelmünk.
SOMOSSY JÓZSEF, a Ferencváros edzője: Kevés számú emberelőnyös lehetőségeink értékesítésével tudtunk volna a meccsben maradni.
  • A 10 pontig tartó párharc állása: 9–0 a Vasas javára.
Legfrissebb hírek

PSK: nem talált fogást a Genken a Puskás Akadémia

Minden más foci
23 perce

Az IIHF elnöke aggódik a 2030-as olimpiai hokitorna miatt

Téli sportok
43 perce

NB III: a 41 éves támadó volt a nyerőember, fordított a Puskás Akadémia II

Labdarúgó NB II
44 perce

Pogacar a második szakaszt is megnyerte a romandiai körversenyen

Kerékpár
48 perce

Férfi kézilabda BL: Veszprém–Füchse Berlin negyeddöntő

Kézilabda
48 perce

Orth Györgyre emlékeztek egykori iskolájában

Labdarúgó NB I
1 órája

Vívás: három magyar a férfi tőrözők isztambuli vk-viadalának főtábláján

Egyéb egyéni
1 órája

Bárány Donáttal hosszabbított a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik