Vízilabda: Alekszandar Sapics eldöntötte, befejezi sportkarrierjét

2009.05.10. 02:12
Címkék
Alekszandar Sapics, a világ egyik legkiválóbb vízilabdázója szombaton bejelentette, hogy felhagy a versenysporttal.
Sportpályafutása lezárására rövid közleményében semmilyen magyarázatot sem adott, de jelezte, hogy kedden sajtóértekezletet tart. Sapics június 1-jén tölti be a 31. évét, sportágában nem számít öregnek. Pályafutása során játszott a belgrádi Crvena zvezdában és Partizanban, a vajdasági Óbecse (Becsej) csapatában, az olasz Camogliban és Savonában. Három évvel ezelőtt a Sturm nevű orosz klubhoz szerződött, amely sajtóhírek szerint 300 000 dollárt fizetett neki versenyévadonként, s ezzel a világ legjobban honorált vízipólósává vált. 2006 végére egy másik rekordot is beállított: az Euroligában (sok csapatváltás dacára is) sorozatban tizenegyedszer lett gólkirály. Jugoszláv, szerb-montenegrói, majd szerb válogatottként egy ezüst- és két bronzérmet szerzett olimpiákon. Négy éve vb-győztes csapat tagja volt, s emellett egy ezüst- és két bronzérmet is szerzett világbajnokságokon. Eb-győztes csapatnak háromszor volt tagja, kétszer pedig ezüstérmet kapott a kontinensbajnokságon.
Legfrissebb hírek

El-elődöntő: Nottingham Forest–Aston Villa

Európa-liga
3 perce

Az Újpest bejelentette, hogy minden jegy elkelt a Ferencváros elleni derbire

Labdarúgó NB I
20 perce

A Veszprém heroikus küzdelemben egygólos előnyt szerzett a Füchse Berlin ellen

Kézilabda
34 perce

Férfi vízilabda ob I: az UVSE magabiztos első negyedével megállította a Miskolcot

Vízilabda
39 perce

Történelmi bajnoki címet szerzett a korábbi DVTK-edző

Minden más foci
41 perce

Könnyedén nyert az Esztergom, egy lépésre a negyedik hely bebiztosításától a női kézi NB I-ben

Kézilabda
1 órája

Sellyei Csanád: Elpusztíthatatlan vagyok

Kajak-kenu
1 órája

Férfi kézi NB I: fiatal, mégis tapasztalt jobbátlövővel erősít a Győr

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik