Vízilabda: a válogatott sima sikere az universiadecsapat ellen

2009.06.26. 00:26
Címkék
Lejátszotta első (fél)hivatalos mérkőzését ezen a nyáron a világbajnokságra készülő férfi pólóválogatott: Kemény Dénes együttese 19–5-re győzött az universiadeválogatott ellen.
A férficsapat csütörtök délben utazik Bukarestbe, ahol négycsapatos nemzetközi tornán vesz részt. A tizennyolcas keretből tizenhét játékos utazik Romániába, míg Bundschuh Erik a folytatásban az universiadeválogatottal készül.„Próbáltunk rendesen játszani, nem a tét, hanem a válogatott meccs miatt jól teljesíteni. A találkozó jó felkészülés volt a romániai út előtt” – mondta a meccs után Biros Péter, a válogatott csapatkapitánya.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

MAGYARORSZÁG–MAGYAR UNIVERSIADEVÁLOGATOTT 19–5 (6–1, 4–1, 4–2, 5–1)
Gyöngyös, 200 néző. V: Madarasi, Molnár T.
MAGYARORSZÁG: Szécsi – Szivós 1, Varga Dániel 2, BIROS 3, Kis G. 1, MADARAS 3, Kiss G. Cs: Gergely, Nagy V. (kapusok) Gór-Nagy 1, VARGA DÉNES 2, HOSNYÁNSZKY 3, Hárai 1, Mátyás, Török, Hegedüs, Varga II Zs. 2. Szövetségi kapitány: Kemény Dénes
UNIVERSIADEVÁLOGATOTT: Baksa – TÓTH M. 4., Salamon, Decker Á. 1, Kovács Gábor, Hangody L., Létay. Cs: BISZTRITSÁNYI (kapus), Süveges, Kállay, Hangody Gy., Pásztor. Edző: Ambrus Tamás
Gól – emberelőnyből: 6/2, ill. 3/0
Gól – ötméteresből: –, ill. 1/1
Kipontozódott: Süveges (25. p.)

MESTERMÉRLEG
Kemény Dénes: – A mérkőzés legjobbja a felhő volt, nem tudom, hogyan játszottunk volna, ha végig keresztben süt a nap. Remélem, mai programunk jó szolgálatot tesz a hétvégi meccsek előtt.
Ambrus Tamás: – Hatalmas megtiszteltetés, hogy a háromszoros olimpiai bajnok magyar válogatottal készülhettünk együtt, a gyakorlások jól szolgálták a felkészülést.

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: ZTE–Puskás Akadémia az NB I-ben

Minden más foci
4 órája

Littler háromleges hátrányból nyerte meg a darts PL aberdeeni állomását

Egyéb egyéni
4 órája

Férfi kosár Euroliga: a Fenerbahce, az Olympiakosz és a Panathinaikosz is egy sikerre a final fourtól

Kosárlabda
5 órája

A Konferencialiga-történelem leggyorsabb gólját szerezte a Crystal Palace

Európa-konferencialiga
5 órája

Asztalitenisz-vb: férficsapatunk Puerto Ricót legyőzve továbbjutott a csoportjából

Egyéb egyéni
5 órája

El-elődöntő: a Nottingham előnyben az Aston Villa ellen; a Braga a ráadásban döntött

Európa-liga
5 órája

Murphy és Higgins döntetlenre áll, Vu Ji-cö nagyon vezet a sznúker-vb elődöntőjében

Egyéb egyéni
5 órája

Férfi kézilabda BL: a Nantes csak a hátrányát tudta csökkenteni, előnyt szerzett a Barca a visszavágóra

Kézilabda
5 órája
Ezek is érdekelhetik