Felavatták a miskolci Kemény Dénes uszodát

2009.10.05. 16:13
Címkék
Miskolcon hétfőn ünnepélyesen felavatták a sorozatban háromszor egymás után olimpiai bajnok férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitányáról, Kemény Dénesről elnevezett uszodát. A borsodi megyeszékhely történetében először épült 50 méteres fedett versenyuszoda.

Impozáns az új létesítmény (Fotó:Czagány Balázs)
Impozáns az új létesítmény (Fotó:Czagány Balázs)
Impozáns az új létesítmény (Fotó:Czagány Balázs)
Impozáns az új létesítmény (Fotó:Czagány Balázs)
Impozáns az új létesítmény (Fotó:Czagány Balázs)

 


(Fotó: Czagány Balázs)
(Fotó: Czagány Balázs)

Az Egyetemváros mellett, illetve Miskolc-Tapolca közvetlen szomszédságában álló létesítmény 2.2 milliárd forintba került. Ebből másfél milliárd állami támogatás volt, a fennmaradó 700 millió forintot Miskolc város önkormányzata biztosította. Az uszoda névadója, Kemény Dénes „kiütéssel" győzött az önkormányzati testületi szavazáson.

A hétfői avatáson Simóka Beáta, az Önkormányzati Minisztérium sportszakállamtitkára arról beszélt, hogy sportvezetőként ez az első eset az életében, amikor ilyen jelentős beruházás átadásánál bábáskodhat.

Káli Sándor, Miskolc polgármestere az összefogást említette fontos tényezőként, és reményét fejezte ki, hogy az elkövetkezendő években óriási fejlődésnek indulhat a város úszó- és vízilabdaélete.

Az ünnepségen bejelentették, hogy olimpiai sétányt alakítanak ki az uszoda mellett, az első fát Czene Attila olimpiai úszóbajnok ültette el.

Ezt követően Kemény Dénes tenyérlenyomatát, illetve a pólóválogatott jelenlevő tagjainak aláírását örökítették meg, majd a relikviákat az uszoda belső terében helyezték el.

A ceremónia záróakkordjaként a Sydneyben, Athénban, majd tavaly Pekingben is ötkarikás aranyérmes együttes bemutatómérkőzésen szállt medencébe, ellenfele a Debrecen gárdája volt.

Az MTI információja szerint a nagyközönség, illetve a különböző szakosztályok versenyzői körülbelül két hét múlva vehetik birtokukba az impozáns létesítményt, amelynek nézőterén csaknem ötszázan foglalhatnak helyet.

Legfrissebb hírek

Doppingvétségért összesen kétszázkilencvenegy oroszt büntetett a WADA a moszkvai laboradatok alapján

Egyéb egyéni
9 perce

Közeleg a visszavonulás? – Alonso nyáron hoz döntést a jövőjéről

F1
21 perce

„Borzalmas! Gyenge edzők, sz.r játékosok” – Guardiola humoránál volt a PSG–Bayern kapcsán

Angol labdarúgás
40 perce

Női vízilabda vk: négy góllal kapott ki az amerikaiaktól a magyar válogatott

Vízilabda
49 perce

Megvan a sakkvilágbajnoki páros mérkőzés időpontja

Egyéb egyéni
1 órája

Férfi vízilabda ob I: nyert a fővárosban a Kaposvár

Vízilabda
1 órája

Atlétika: milliókat és autót kapott a maraton új világrekordere

Atlétika
1 órája

Tour de Hongrie: egy korábbi Giro-győztes is indul a magyar körversenyen

Kerékpár
1 órája
Ezek is érdekelhetik