Újpestről igazolt edzőt a Ferencváros

2009.10.07. 16:41
null
Somossy már nem a Fradi edzője (Fotó: Meggyesi Bálint)
Címkék
Váltás történt a Ferencváros vízilabdacsapatánál. Somossy József közös megegyezéssel távozott posztjáról, a jövőben Godova Gábor irányítja az együttest.

Pár nappal a szezonkezdet előtt távozott a Ferencváros pólócsapatának edzői székéből Somossy József. A klub tájékoztatása szerint közös megegyezéssel váltak el a szakember és a zöld-fehér klub útjai.


A váltás hátteréről egyelőre nem lehet sokat tudni. Nemrég még a Nemzeti Sportnak is nyilatkozott Somossy a zöld-fehér csapat következő szezonbeli terveiről. A nyáron megerősödött, és szinte teljesen kicserélődött kerettel a Fradi dobogós álmokat dédelgetett. Éppen ezért érdekes a váltás – pár nappal a szezonkezdet előtt.

NYILATKOZATSTOP
 A Ferencváros vezetősége egyelőre megtiltotta a vízilabdacsapat tagjainak, hogy nyilatkozzanak a sajtó képviselőinek.

Az uszodai körökben csak Somaként ismert tréner 2006 augusztusa óta irányította a Fradit.

Új szakvezetőjét azonban már megtalálta a csapat: az egykori női szövetségi kapitány, Godova Gábor veszi át a szakmai munka irányítását. A korábban már a Ferencvárosnál is dolgozó (1998-ban KEK-et nyert a csapattal) edző legutóbb az Újpestnél dolgozott, a hét végén a lila-fehérek Magyar Kupa-mérkőzésén még be is volt írva a neve a hivatalos jegyzőkönyvbe.

Legfrissebb hírek

Doppingvétségért összesen kétszázkilencvenegy oroszt büntetett a WADA a moszkvai laboradatok alapján

Egyéb egyéni
10 perce

Közeleg a visszavonulás? – Alonso nyáron hoz döntést a jövőjéről

F1
21 perce

„Borzalmas! Gyenge edzők, sz.r játékosok” – Guardiola humoránál volt a PSG–Bayern kapcsán

Angol labdarúgás
41 perce

Női vízilabda vk: négy góllal kapott ki az amerikaiaktól a magyar válogatott

Vízilabda
49 perce

Megvan a sakkvilágbajnoki páros mérkőzés időpontja

Egyéb egyéni
1 órája

Férfi vízilabda ob I: nyert a fővárosban a Kaposvár

Vízilabda
1 órája

Atlétika: milliókat és autót kapott a maraton új világrekordere

Atlétika
1 órája

Tour de Hongrie: egy korábbi Giro-győztes is indul a magyar körversenyen

Kerékpár
1 órája
Ezek is érdekelhetik