Kásás Tamás lemondta a válogatottságot

2009.11.26. 10:02
Címkék
Kásás Tamás a vlv.hu szakportálnak elmondta, a következő nyáron még biztosan nem szerepel a magyar vízilabda-válogatottban. A háromszoros olimpiai bajnok pólós azonban egyelőre nem zárta ki, hogy ott lesz 2012-ben Londonban.
Kásás még nem tett le az újabb olimpiai aranyról (Fotó: Czagány Balázs)
Kásás még nem tett le az újabb olimpiai aranyról (Fotó: Czagány Balázs)

Kásás Tamás tavaly augusztusban szerepelt legutóbb a nemzeti csapatban. A világklasszis játékos a pekingi olimpia után nem hozott döntést jövőjéről – már ami a válogatottságot illeti. Most azonban ez is megtörtént: Kása a 2010-es felkészülési időszakot még biztosan kihagyja, azt azonban nem zárja ki, hogy ott lesz 2012-ben Londonban.

„Őszinte leszek, kettős érzés van bennem. Egyrészről az olimpia fogalma még most is lázba hoz, fantasztikus lenne ott lenni az ötödik ötkarikás játékokon. Másrészt viszont nagyon sok év van a hátam mögött, teli feszültséggel, felelősséggel, elvárásokkal, fizikai és pszichés megterheléssel. Végül beszéltem Kemény Dénessel, és arra jutottunk: ahhoz, hogy Londonban hasznára váljak a válogatottnak, a következő nyarat még kihagyom" – nyilatkozta a vlv.hu-nak Kásás.

„Ez egyelőre annyit jelent, hogy a nyáron Biros Péterhez és Kiss Gergőhöz hasonlóan nem leszek a válogatott tagja. Kell a pihenés, a feltöltődés. Az, hogy a Pro Reccóban csak az Euroligában játszom, valóban legfeljebb évi 10 meccset jelent. Viszont ugyanannyi edzést, mintha a teljes szezonban szerepelnék. Sőt amikor a többiek szombaton játszanak, mi akkor is edzünk" – tette hozzá a magyar pólós.

Mint ismert, a Kásáshoz hasonlóan egyaránt háromszoros olimpiai bajnok Biros Péter és Kiss Gergely korábban úgy határozott, hogy 2010-ben nem szerepel a címét a tavalyi pekingi ötkarikás játékokon megvédő válogatottban.

Kásás elmondta: korábban azt sem tartotta volna kizártnak, hogy végleg lemondja a válogatottságot, egy kiskaput azonban mégis nyitva hagyott magának:

„Kemény Dénes szerette volna, ha visszatérek rögtön Peking után. Végül teljes mértékben megértette a helyzetemet. Őszintén mondom, nagyon komolyan foglalkoztatott a gondolat, hogy végleg lemondom válogatottságot, de miután beszéltem Kemény Dénessel, kissé máshogy látom a dolgokat."

Legfrissebb hírek

Technikai doppingszerek – Csinta Samu publicisztkája

Atlétika
1 órája

Szombati sportműsor: újabb lépést tehet az ETO FC a bajnoki cím felé; ETO KC–FTC női kézilabda MK-elődöntő

Minden más foci
1 órája

Asztalitenisz-vb: női válogatottunk drámai meccsen búcsúzott

Egyéb egyéni
1 órája

Több mint egy hónap után folytatódik az F1; Gruber ismét bevenné az Újpest kapuját

E-újság
1 órája

Rekordhosszúságú, őrjítő frém a sznúker-vb-n, Allen ledolgozta a hátrányát

Egyéb egyéni
1 órája

Férfi kosár Euroliga: másodszor is legyőzte a Hapoelt a Real Madrid

Kosárlabda
1 órája

Újabb pontokat gyűjtött, egyre közelebb a bennmaradáshoz a Leeds

Angol labdarúgás
1 órája

A helyzeteivel jobban gazdálkodó Mallorca fontos pontokat zsebelt be Gironában

Spanyol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik