Férfi vízilabda: indul az Újpest csapata a bajnokságban

MTI MTIMTI MTI
2010.06.25. 14:06
Címkék
Az Újpesti Torna Egylet elnöksége a vízilabdacsapat nehéz helyzete ellenére úgy döntött, hogy kezdeményezi a szövetségnél az együttes nevezését a következő bajnoki szezonra.

A klub az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményben jelzi: üdvözli Benedek Tibor és egykori csapattársainak azon törekvését, hogy az egyesülettel közösen segíteni kívánják a szakosztály felemelkedését. Az elnökség bízik benne, hogy a megkezdett tárgyalások sikeresen, mindkét fél számára megfelelő formában az elkövetkező időszakban lezárhatóvá válnak, és bejelenthető lesz a közös munka.

„Az esetleges jövőbeli együttműködés volt sportolóinkkal lehetőséget nyújthat arra, hogy vízilabdacsapatunk sikeresebben teljesítheti az elkövetkező bajnoki évadot, amelyhez az UTE minden általa vállalható támogatást biztosít" – olvasható a közleményben.

Vincze Balázs április végén nyilatkozott arról, a klub nehéz helyzete miatt korábbi társaival úgy határoztak, segítik a csapatot, hogy felemelkedjen, és néhány éven belül nemzetközi szinten is sikeres legyen ismét.

Legfrissebb hírek

NB I: a hajrában egyenlített az MTK a Kispest ellen

Labdarúgó NB I
8 perce

Ödegaard lesipuskás góljával nyert az Arsenal, nem bírt a Fulhammel a Newcastle

Angol labdarúgás
23 perce

MotoGP: Márquez nyerte a katari sprintfutamot, vasárnap világbajnok lehet

Egyéb autó-motor
27 perce

A szünet felé közeledve belelendült a játékba a Győri ETO

Kézilabda
39 perce

Serie A: a 18 éves Prettenhoffer nélkül győzött a Cagliari a Frosinone ellen

Olasz labdarúgás
48 perce

Az FTC 12 góllal győzött Szolnokon a vízilabda NB I-ben

Vízilabda
48 perce

Szoros meccsen győzött a Fehérvár Szombathelyen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
51 perce

Bognár György: Pető Milán másképp rúgja a szabadokat, mint én

Labdarúgó NB I
51 perce