Vízilabda: Varga Dániel is utazik a siracusai nemzetközi tornára

2010.07.16. 11:12
Címkék
A jövő héten Siracusában játszik a magyar vízilabda-válogatott egy nemzetközi tornán. Kemény Dénes a vlv.hu-n ismertette az utazók névsorát. Az Európa-bajnokságra készülő 20 tagú keretben lévők közül Török Béla és Baksa László nem tart jövő héten a csapattal.

„Török Béla egy sérülés miatt semmiképpen sem játszhatna, nincs tehát értelme annak, hogy velünk jöjjön, Lacika pedig azért marad, mert az összes többi mezőnyjátékos mellett a másik három kapust szeretném kipróbálni. Mindkét itthon maradó a torna után csatlakozik a kerethez és a németek elleni július végi hazai barátságos mérkőzéseken lehetőséget kapnak" – nyilatkozta Kemény Dénes szövetségi kapitány a vlv.hu-n.

„Varga Dániel napról napra javul. Lőni még nem tud, Biros szerint eddig se tudott" – tette hozzá viccesen a kapitány.

„Pénteken megy orvosi kontrollra. Játszatni fogom, mert közelről tud passzolni, és legfeljebb majd bemegy a kapufához emberelőnyben. A csütörtöki kétkapus edzésen nagyon ügyesen mozgott ott, a labdát ugyan nem kapta meg, de láthatóan sokkal jobban feltalálja magát ott a kapufánál, mint sok más játékos. Egyébként felüdülés volt látni Danit már ebben az állapotban is" – mondta Kemény Dénes.

Legfrissebb hírek

A derbin már magyarként játszhat Mariano Gómez

Labdarúgó NB I
20 perce

Serie A: sorozatban a harmadik meccs végződött gól nélkül

Olasz labdarúgás
22 perce

Az FIA-elnök kijelentette: visszatérnek a V8-as motorok az F1-be!

F1
36 perce

Női futsal MK: először lett kupagyőztes a TFSE

Minden más foci
55 perce

Vízilabda: az Eger, a Szeged és a BVSC is rendez döntőt a fiúknak

Utánpótlássport
1 órája

Superbike-vb: Nicolo Bulega nyerte a superpole-versenyt, Oliveirát mentő vitte el

Egyéb autó-motor
1 órája

Verstappen már nem utasnak érzi magát a Red Bullban; Russell nem aggódik a hátránya miatt

F1
1 órája

Hadjart kizárták a miami időmérőről – hivatalos

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik