Vízilabda: jótékony célra fordítják az MK-meccsek jegybevételét

MTI MTIMTI MTI
2010.11.18. 12:30
Címkék
Ferencváros–Honvéd és Eger–Szeged párosításban szombaton rendezik meg az idei férfi vízilabda Theodora Magyar Kupa elődöntőjét, amelyet – a másnapi döntőhöz hasonlatosan – ingyen tekinthetnek meg az érdeklődők a Szőnyi úti uszodában.

Az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a szervezők ugyanakkor azt kérik: lehetőségéhez mérten mindenki fizesse be a belépőre szánt összeget, amelyet jótékony célra, a hazai vörösiszap-katasztrófa áldozatainak megsegítésére fordít a Magyar Vízilabda-szövetség és a kupa névadóját forgalmazó Kékkúti Ásványvíz Zrt. a Magyar Vöröskereszttel karöltve.

A négy férfiegyüttes képviselői kivétel nélkül a döntőbe várják csapatukat, s úgy fogalmaztak, hogy ha már a vasárnapi fináléban vannak, szeretnék megnyerni a kupát, amelyet eddig a legtöbbször – 19-szer – az Újpest hódított el, míg 17 alkalommal a Ferencváros diadalmaskodott az 1923 óta rendre kiírt sorozatban. A korábban 15-ször első Vasast az elődöntőbe kerülésért rendezett párharcban a Honvéd búcsúztatta, amely eddig hét ízben nyert MK-t. Az Eger háromszor végzett az élen, míg a Szeged történetében most először kaparinthatja meg a trófeát.

A kupagyőztes indulhat a következő évi LEN-kupában, a döntőt vasárnap 17 órától bonyolítják le. A harmadik helyért nem játszanak a szombati vesztesek.

A férfifinálé előtt, 15 órától – ugyancsak a Szőnyi úton – kerül sor a női Magyar Kupa döntőjére.

A MAGYAR KUPA PROGRAMJA 
Péntek, női elődöntő:
Taylor & Nash Universitas Szeged–BVSC-Zugló Diapolo 18.30 ó
Hungerit-MetalCom-Szentesi VK–Dunaújvárosi Főiskola-DVCSH-Corner Ékszer 20 ó
Szombat, férfi elődöntő:
FTC-Fisher Klíma–Groupama-Honvéd 17 ó
ZF-Eger–Szeged-Beton VE 18.30 ó
Vasárnap:
női döntő 15 ó
férfidöntő 17 ó

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
5 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
5 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
6 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
6 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
6 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
6 órája