Vízilabda, női LEN-kupa: a Szentes Hódmezővásárhelyen lesz otthon

MTI MTIMTI MTI
2010.12.15. 13:53
Címkék
Az aktuális európai női vízilabda-sorozatok egyetlen magyar résztvevője, a LEN-kupa legjobb 16 együttese közé jutott Szentes idehaza vívhatja meg mérkőzéseit selejtezőcsoportjában, januárban.

A kontinentális szövetség, a LEN keddi, trieszti sorsolásán a H betűjelű kvartettbe került a csongrádi alakulat, amely orosz, holland és brit riválissal küzd meg a nyolc közé jutást érő első két hely egyikéért. A feladat azzal együtt is nehéz, hogy a Szentes házigazdaként fogadhatja az ellenfeleit, igaz, nemzetközileg elfogadott uszoda híján nem odahaza, hanem Hódmezővásárhelyen.

A január 21. és 23. közötti körmérkőzéses tornán a magyar együttesnek a Hanti-Manszijszk, a Leiden és a Penguin London hármasból kellene legalább kettőt megelőznie, hogy folytathassa kupaszereplését. A britek egyértelműen verhetők, viszont az orosz gárda már nagyon erős, miként a holland Leiden is, amelytől ráadásul a selejtezők első körös csoportmeccsén 10–6-ra kikapott a Hungerit-MetalCom-Szentesi VK.

Legfrissebb hírek

Gazdagék és Sallóiék is vereséggel zárták az MLS-alapszakaszt

Minden más foci
2 perce

Supka Attila: Átok? Nem, sajnos ez a realitás

Labdarúgó NB I
26 perce

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
50 perce

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
7 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
8 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
8 órája