Férfi vízilabda: Kis Gábort kedden műtik, kihagyja a sanghaji vb-t

MTI MTIMTI MTI
2011.05.26. 11:16
Címkék
A magyar vízilabda-válogatott első számú centerét, Kis Gábort megműtik, így nem vehet részt a csapat nyári munkájában, ennélfogva hiányozni fog a júliusi sanghaji világbajnokságról.

A hírrel a játékost az orvosokkal megbeszélt találkozóra elkísérő Kemény Dénes szövetségi kapitány szolgált, aki csütörtökön a válogatott honlapjának elmondta, hogy a vb-re készülő keret az olimpiai bajnok center kiesése után sem bővül, 18-an folytatják a munkát.

A szakvezető jelenléte – írta a www.vlv.hu – azért is indokolt volt, mert Kis Gábor helyzete, a porckorongsérv-gerincsérv „eltüntetésének” módszere befolyásolja a magyar csapat felkészülését, esetleg a keret összetételét is.

„Gábor leletei változatlan állapotot mutatnak az egy hónappal ezelőttihez képest, tehát a műtét vagy az újbóli halasztás közül kellett választanom, és én a műtét mellett döntöttem – fogalmazott Kemény Dénes. – Sajnálom, hogy a márciusi sérülését követően Gábor fájdalmai mára már nem teszik lehetővé a kerettagságát, mert amit az utolsó meccseken nyújtott, arra a csapatnak nagy szüksége lett volna. Biztos vagyok a műtét sikerében, ugyanakkor nagyon drukkolok, hogy az elmúlt egy hónap hatása ne akadályozza a tökéletes felépülést, és jövőre a magyar válogatottban is lehessen rá számítani.”

Kis Gábor a honlapnak így nyilatkozott:

„Korábban felcsillant a remény, hogy tudom folytatni a játékot, de a különböző vizsgálatok elvégzése után a helyzet sajnos úgy alakult, hogy műtétre van szükség. Hétfő este fekszem be a kórházba, és kedden lesz a műtét. Várhatóan pénteken jöhetek ki a kórházból, visszatérek Egerbe, itt fogok lábadozni jó pár hétig. Meglátjuk, hogyan alakul utána, valószínűleg a kis hétvégi nyaralómban fogom tölteni a nyár nagy részét, ott pihenni tudok, és sokkal jobb, mint egy lakásban.”

Legfrissebb hírek

Serie A: Genovában javított a Milan a Ferencvárostól elszenvedett vereség után

Olasz labdarúgás
5 perce

Átvettük a vezetést Ferizajban, és egyre jobban játszunk

Kézilabda
9 perce

Az Újpest sem állíthatta meg a lendületben lévő Debrecent

Labdarúgó NB I
15 perce

Esik az eső Interlagosban: Antonelli már a rajtrácsra vezető körén megpördült– Sao Pauló-i Nagydíj, verseny

F1
19 perce

Vívás: bronzérmes a junior női kardcsapat a budapesti vk-n

Utánpótlássport
20 perce

Két hónap után nyert ismét tétmeccset a Sepsi

Minden más foci
30 perce

PL: kikapott a Sunderlandtől a Chelsea, a Brighton már második a tabellán

Angol labdarúgás
44 perce

Szoboszlai asszisztot adott, a Pool két góllal nyert a Crystal Palace otthonában

Angol labdarúgás
51 perce