Vízilabda: hét távozó, hat érkező az Eger bajnokcsapatánál

MTI MTIMTI MTI
2011.06.06. 13:07
Címkék
A korábbinál szűkebb költségvetéssel vág neki az új szezonnak a ZF-Eger bajnoki címvédő férfi vízilabdacsapata.

A hétfői sajtótájékoztatón Bárány Attila, a pólós klub ügyvezető elnöke elmondta, hogy a 2011–12-es idényben 15-20 százalékkal kevesebb pénzből kell dolgozniuk, az viszont megnyugtató – tette hozzá –, hogy mögöttük áll a ZF Hungária Kft. és a város önkormányzata.

A volt válogatott centerből lett klubvezető a végleges keretet ismertetve előrebocsátotta, hogy az együttest továbbra is a Gerendás György, Tóth Kálmán edzőpáros irányítja. Távozott ugyanakkor Egerből az olimpiai bajnok Kis Gábor, a vállsérüléssel bajlódó kanadai Aaron Feltham, az új kihívásokra vágyó Hegedüs Gábor, továbbá Nébald Olivér, Nikolaosz Kotszidisz, Petrovai Márton és Sántavy Máté. Egerbe igazolt viszont a Honvédból Bátori Bence, Pécsről Bisztritsányi Dávid és a japán válogatott Naganuma Acusi, Szolnokról Mezei Tamás és a holland válogatott Wiwo Geritse. Szlovák bajnokként visszatért Egerbe a Kosicéből a balkezes szélső, Chilkó Márton.

Gerendás György a célokról elmondta, csalódás lenne, ha a csapat nem jutna be a döntőbe.

„Látni kell azonban az objektív helyzetet, hogy a mögöttünk hagyott idényben azért tudtunk kiemelkedni, mert plusz anyagi forrásaink voltak. A következő szezonra az első három helyezés a realitás. Erősödnek a riválisok is, úgy gondolom, erős bajnokság lesz. Olyan csapatunk lesz, amely nemcsak a bajnokságban, hanem a különböző kupákban is sikeresen szerepelhet. Bízom benne, hogy szerethető és jó együttes jött össze. A címvédés a célunk. Továbbra is számítunk a helyi utánpótlás legjobbjaira, akik kiegészíthetik a jelenlegi tizenhatos keretet” – mondta Gerendás.

VÍZILABDA
A BAJNOKCSAPAT 2011–2012-ES JÁTÉKOSKERETE
Kapusok: Szécsi Zoltán, Bisztritsányi Dávid
Mezőnyjátékosok: Biros Péter, Hosnyánszky Norbert, Varga II Zsolt, Binder Szabolcs, Kevin Graham, Kovács Gábor, Bundschuh Erik, Takács János, Jakab Damján, Bátori Bence, Mezei Tamás, Wiwo Geritse, Chilkó Márton, Naganuma Acusi
Legfrissebb hírek

MotoGP: Bezzecchi nyert Katarban, Márquez közel a címvédéshez

Egyéb autó-motor
8 perce

A San Siro után az Illovszky Stadionban vendégszerepel a Ferencváros

Labdarúgó NB I
16 perce

Vámos Petra öt gólt dobott, a Metz legyőzte az Odensét a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
17 perce

Ez nagyon sima volt: 14 góllal nyertünk Koszovóban

Kézilabda
18 perce

Debreceni öröm, újpesti bánat – képgaléria a DVSC–Újpest meccsről

Labdarúgó NB I
30 perce

Alcaraz nyerte meg a párizsi mestertornát – két szettben győzött Shelton ellen

Tenisz
38 perce

Két gól a szünet körül és egy piros lap a Szpari és az ETO meccsén – képgaléria

Labdarúgó NB I
51 perce

Ifjúsági olimpia: a rúdugró Zsombor Csenge Zsuzsanna ezüstérmes

Atlétika
53 perce