Férfi vízilabda: Zádor Ervin lehet a kecskeméti uszoda névadója

2012.05.10. 13:35
Címkék
A napokban elhunyt melbourne-i olimpiai pólóhősről, Zádor Ervinről nevezné el a kecskeméti uszodát egykori játékostársa, a halhatatlan sportolók egyesületét vezető Kárpáti György, aki a Digi Sport Reggeli Start című műsorában azt is elmondta: az Amerikába disszidáló Zádorral megnyerték volna a római olimpiát is.

„A Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesülete ápolni fogja Zádor Ervin emlékét. Már meg is van a fejünkben a kezdeményezés egy uszoda elnevezéséről. A létesítményt még ki kell választani. Ma Magyarországon talán a kecskeméti a legszebb uszoda, szerintem annak kellene a Zádor Ervin uszodának lennie” – mondta az elképzelésről Kárpáti György.Kárpáti György.

Egykori játékostársát úgy jellemezte: „Állítom, ha Zádor Ervin huszonegy éves korában, a megnyert olimpia után nem határoz úgy, hogy kint marad Amerikában, hanem hazatér, még két olimpia benne lett volna. Majdnem megesküdnék, hogy a következő, 1960-as római olimpiát, ahol bronzérmesek lettünk, Zádorral megnyertük volna.”

„Sok hasonlóság volt köztünk, egy nem: ő fél méterrel magasabb volt nálam. Amúgy ő is úszó volt, Melbourne előtt robbant be a válogatottba, Rajki Béla szövetségi kapitány a fantasztikus játékát látva gondolkodás nélkül tette át a B-ből az A-válogatottba az olimpia előtt. Szinte lefoghatatlan volt, erős, okos, gyors, megközelíthetetlen. Én is rájátszottam, mert pozícióelőnyből minden labdát becipelt a kapuba” – fogalmazott.

„Ervin visszahúzódó, másfelől nagyon jópofa, szellemes, okos fiú volt. Nem használta ki azt az óriási lehetőségét, hogy a magyar forradalom politikai szimbólumává lett, inkább visszahúzódott szerényen. Tartottam vele végig a kapcsolatot, levélben, telefonon. Utoljára másfél hónapja mondtam neki: remélem, Londonban találkozunk. Sajnos nem volt valami jó a hangja” – tette hozzá Kárpáti.

Legfrissebb hírek

Andy Diouf parádés góljaival fordított az Inter a Karlsruhe ellen – videók

Minden más foci
1 perce

„Úgy csatázott Alonsóval az utolsó helyért, mintha bajnoki címért harcoltak volna” – Piastri beszólt Sainznak

F1
9 perce

NB II: élő eredménykövető az 1. forduló vasárnapi mérkőzéseiről!

Labdarúgó NB II
18 perce

NB II: Gyirmót FC Győr–Aqvital FC Csákvár

Labdarúgó NB II
23 perce

Csóka Dániel: Köszönöm a Vasasnak, hogy bíztak bennem

Labdarúgó NB I
27 perce

Magyar Péter: Szeretnénk, ha minél több magyar látogatna ki a Magyar Nagydíjra

F1
29 perce

NB II: Soroksár SC–Mezőkövesd Zsóry FC

Labdarúgó NB II
39 perce

Máris megszületett az idény gólja az NB I-ben? – videó

Labdarúgó NB I
1 órája