Vízilabda: Hegedüs, Kayes és Younger is hosszabbított Szegeden

2012.05.03. 20:15
Címkék
Szegeden ma sajtótájékoztató keretében jelentették be, hogy Hegedüs Gábor, Joseph Kayes és Aaron Younger újabb egyéves szerződést kötött a Magyar Kupa-győztes A-Híd Szeged Beton VE-vel – adta hírül a vízilabdacsapat hivatalos honlapja, a polo.szeged.hu.

„Egyelőre még nem kezdünk új fedett uszoda építésbe. Áldatlan körülmények között játszunk, és ebben a nemzetközi szövetség is hozott egy döntést, hogy nem játszhatunk nemzetközi meccset a sátortető alatt. Összesen 187 néző előtt játszhatnánk. Ez meggyorsította, hogy új tetőt kapjon a sportuszoda, ezt a TAO-pénzekből tudjuk majd megvalósítani. Április 30-ig kellett benyújtani a pályázatot. Az előzetes tervek elkészültek, egy francia könnyűszerkezetes váz lenne, egy duplaponyvás fedést kapna. Ötszáz fős lelátót lehetne beépíteni, ami a Székely sor felől helyezkedne el” – nyilatkozta Cserhalmi Julianna elnökasszony.

„Annak örülök, hogy eredményes szezont zártunk. Lehetett volna fényesebb, eredményesebb, ezt sajnálom. Előreléptünk, három fronton csatáztunk, ebből kettőben előreléptünk, az MK-ban elsők lettünk. Azok, akik bennünket erősítettek, a szponzori hátteret, a vezetőséget, a játékosokat, akkor azt kell mondanom, hogy jól teljesített” – nyilatkozta Vincze Balázs vezetőedző.

A szegedieket érintő hírekről további részleteket itt olvashat!

Legfrissebb hírek

„Úgy csatázott Alonsóval az utolsó helyért, mintha bajnoki címért harcoltak volna” – Piastri beszólt Sainznak

F1
1 perce

NB II: élő eredménykövető az 1. forduló vasárnapi mérkőzéseiről!

Labdarúgó NB II
10 perce

NB II: Gyirmót FC Győr–Aqvital FC Csákvár

Labdarúgó NB II
15 perce

Csóka Dániel: Köszönöm a Vasasnak, hogy bíztak bennem

Labdarúgó NB I
20 perce

Magyar Péter: Szeretnénk, ha minél több magyar látogatna ki a Magyar Nagydíjra

F1
22 perce

NB II: Soroksár SC–Mezőkövesd Zsóry FC

Labdarúgó NB II
32 perce

Máris megszületett az idény gólja az NB I-ben? – videó

Labdarúgó NB I
1 órája

NB I: Debrecen–Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
1 órája