Vízilabda: Szivós Márton Szegeden folytatja pályafutását

2012.05.10. 13:05
null
Szivós Márton hosszú idő után úgy döntött, hogy csapatot vált (Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
Szivós Márton klubot vált: a legutóbbi idényben a Honvédot erősítő válogatott vízilabdázó Szegeden folytatja a pályafutását – jelentette be a Tisza-parti klub csütörtök kora délután.

 

A 31. életévében járó Szivós Márton egy olaszországi esztendő kivételével 2000 óta a Honvéd kötelékében vízilabdázott, ötszörös magyar bajnok, és tagja a londoni olimpiára készülő magyar válogatott 19 tagú bő keretének.

Az A-Híd Szeged Beton a harmadik helyen zárta a legutóbbi bajnoki szezont, a bronzmérkőzésen éppen Szivós eddigi csapatát, a Groupama-Honvédot győzte le.

„Pár héttel ezelőtt nem gondoltam volna, hiszen ellenfélként voltam itt, de megtisztelő és nagyon jó érzés, hogy megkeresett a Szeged, és meg tudtunk állapodni – idézi a delmagyar.hu a Beton új szerzeményét. – Amikor kiderült, hogy eljövök a Honvédból, egy sikeréhes csapatban szerettem volna játszani, amit itt maradéktalanul meg fogok kapni, tekintve a vezetést, Balázs személyét és a szurkolókat, akiken látszik a vízilabda szeretete."

Vincze Balázs vezetőedző hozzátette: ha nem is maradéktalanul, de elégedett volt csapata teljesítményével az elmúlt szezonban, így jelentős változtatásokra nem készült – egy-két játékos megszerzésében gondolkodott. Mint elmondta, több Honvéd-játékos neve is szóba került.

„Először nem gondoltunk Marcira, mert elérhetetlennek tűnt. Nemcsak anyagilag, hanem Marci előrelépését tekintve is. Szerencse, hogy a csapatban játszik Marci egyik jó barátja, így megkezdődhettek a tárgyalások" – avatta be a részletekbe a bejelentéskor jelen lévőket az edző, aki szerint a Honvéd játékosai a nehéz anyagi helyzet ellenére klasszisként teljesítettek az elmúlt idényben.

Csütörtökön fény derült arra is, hogy Varga Péternek az idény második felében kiújult a gerincsérve, a Beton csapatkapitányát kedden meg is operálják.

Legfrissebb hírek

„Úgy csatázott Alonsóval az utolsó helyért, mintha bajnoki címért harcoltak volna” – Piastri beszólt Sainznak

F1
5 perce

NB II: élő eredménykövető az 1. forduló vasárnapi mérkőzéseiről!

Labdarúgó NB II
14 perce

NB II: Gyirmót FC Győr–Aqvital FC Csákvár

Labdarúgó NB II
19 perce

Csóka Dániel: Köszönöm a Vasasnak, hogy bíztak bennem

Labdarúgó NB I
23 perce

Magyar Péter: Szeretnénk, ha minél több magyar látogatna ki a Magyar Nagydíjra

F1
25 perce

NB II: Soroksár SC–Mezőkövesd Zsóry FC

Labdarúgó NB II
35 perce

Máris megszületett az idény gólja az NB I-ben? – videó

Labdarúgó NB I
1 órája

NB I: Debrecen–Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
1 órája