Vízilabda: kazah befektető segítené a sportági centrum felépítését

2012.06.20. 12:23
Címkék
Kazah befektetővel tárgyal a vízilabda-szövetség új uszodája felépítéséről, miután társaságiadó-pályázatukat a kormány nem támogatta. Helyszínként a Megyeri-híd mellett felvetődött Csillaghegy is. A férfi pólóválogatott olimpiai keretét ezúttal a szokottnál korábban kihirdetheti Kemény Dénes – mindezekről Martin György, az MVLSZ elnöke beszélt a Digi Sport Reggeli Start című műsorában.

„Egy Monte-Carlóban élő kazah üzletemberrel folytatunk most tárgyalásokat, elképzelhető, hogy ő segít majd a nemzeti vízilabdacentrum, vagyis a pólósok új uszodakomplexumának felépítésében. Előbb-utóbb szükségünk lesz egy jó fedett uszodára, s ha a pályázatunkat nem támogatják, akkor külföldi befektetők bevonásával kell megépítenünk. Ma nagyjából lehetetlen megrendezni Budapesten pólós világeseményt, részint ezért sem veszünk részt évek óta a most befejeződött Világliga-sorozatban” – mondta Martin György, a pólósok elnöke.Martin György, a pólósok elnöke.

„A kazah befektetővel is a Megyeri-hídhoz tervezzük az uszodát, ott a tervezés és az engedélyeztetés már adott. Felvetődött egy másik lehetőség is: esetleg a csillaghegyi uszodánál épülhetne a fürdőigazgatóság támogatásával egy kisebb pólósközpont. Erről folynak beszélgetések, ez egy létező alternatíva” – tette hozzá a sportvezető.

„Nem lehet tudni, hogy Kemény Dénes mikor hirdet végleges keretet, általában az utolsó pillanatig ki szokott várni, most azonban a sok sérülés szerintem leegyszerűsítheti a dolgát, úgyhogy elképzelhető a korábbi véglegesítés. A most következő, románok elleni két felkészülési meccs felmérés lehet válogatottunk számára, hogy hol is tartunk London előtt. Júliusban a Vodafone-kupán már alighanem az a tizenhárom vízilabdázó játszik majd, akik az olimpiára is utaznak” – valószínűsítette a szövetség elnöke.

A Londonban várható erőviszonyokról – a Világligában látottak alapján – azt mondta: „ez részint hasonlít az olimpiához, kontinentális bázison épül fel. Ebből adódóan a szuperdöntőben volt négy jó csapat és négy gyengébb, köztük öt-hat gólnyi különbséggel. Az ott látott gárdák közül Londonban alighanem Olaszország, Spanyolország és Horvátország lehet veszélyes ránk. Az olaszoké a legjobb védekezés, a spanyoloktól annyira nem tartanék, a horvátoknak meg mintha kapusproblémáik lennének. Az Egyesült Államok teljesítménye meglepett: fegyelmezetlenül, cirkuszolva játszottak, nem igazolták a magyar válogatott amerikai túráján keltett várakozásokat.”

A magyar vízilabdázók országváltásairól szólva Martin György kijelentette: „ez a magyar játékosbőséget is jelzi. Olaszországban trenddé is válhat: sok magyar pólós régóta játszik ott, megvan az állampolgárságuk is – igaz, közülük többen a magyar válogatottban szerepelnek”.

Legfrissebb hírek

A sportlövő Péni István Európa-rekorddal lett ezüstérmes a kínai vk-versenyen

Egyéb egyéni
21 perce

Kristoffer Zachariassen: Vissza akarjuk szerezni a bajnoki címet!

Labdarúgó NB I
26 perce

Csúcstalálkozók a dobogón: Göncz-Senna, Deutsch-Schumacher, Lamperth-Räikkönen és a többiek

F1
53 perce

Böde Dániel hatékonyságában feltétlenül bízhatnak a paksiak

Labdarúgó NB I
1 órája

Vívó-vb: Battai Sugár a négy között – már biztosan érmes!

Egyéb egyéni
1 órája

Kétszer álltunk fel mínusz háromról, mégis a görög pólósok nyerték meg a vk-döntőt

Vízilabda
1 órája

Debrecenben kezdődik a PAFC új korszaka

Labdarúgó NB I
2 órája

Az Egyesült Államok nyerte meg a női tornát a vízilabda-világkupán

Vízilabda
2 órája