Férfi vízilabda: anyagi okok miatt nem vállalja az indulást a Honvéd

MTI MTIMTI MTI
2012.07.19. 19:42
Címkék
Anyagi okok miatt nem vállalja az indulást az Európa-kupában a Groupama-Honvéd férfi vízilabdacsapata – közölte a klub szakosztály-igazgatója a www.vlv.hu honlappal csütörtökön.

„A tavalyi kupaszereplésünk összköltsége 18 millió forint volt, ez kéthavi fizetésnek felelt meg, amit nem tudtunk kifizetni a játékosoknak. Nem szeretnénk kockáztatni, hogy újra ilyen helyzet álljon elő" – nyilatkozta Novák Ferenc.

„Ami a tavalyi tartozásokat illeti, minden érintettel írásban megállapodtunk, és ez a szerződés tartalmazza a hátralékok kifizetésének ütemezését, egyébként ez is az egyik oka annak, hogy a nemzetközi tornán nem indulunk, hiszen ezt a pénzt ki kell gazdálkodni" – tette hozzá a sportvezető.

A Honvéd helyét az Európa-kupában a bajnokság hatodik helyezettje, a Szolnoki Dózsa-Közgép foglalhatja el, amely minden bizonnyal él is a lehetőséggel. A második számú európai klubsorozatban két csoportselejtező-kör lesz, majd egyenes kieséses rendszerben folytatódik a küzdelem.

Legfrissebb hírek

Littler történelmi rekordokat állít fel a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
6 órája

Kristoffer Zachariassen: Vissza akarjuk szerezni a bajnoki címet!; Idén is meglepetés a hungaroringi időmérőn: Norrisé a rajtelsőség

E-újság
6 órája

Aranyláz a Mecsekalján – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
7 órája

Fő a jókedv! – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
7 órája

Vasárnapi sportműsor: Paks–FTC, DVSC–PAFC, Vasas–ETO FC, vízilabda-vk-döntő a görögök ellen

Minden más foci
7 órája

Jacobacci: Együtt tudunk élni ezzel az eredménnyel, a játékkal pedig kifejezetten elégedettek lehetünk

Labdarúgó NB I
7 órája

A PSG után a Real Madrid is megegyezett Yan Diomandéval, már csak a Leipziggel kell dűlőre jutni – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
8 órája

Pontmentéssel tért vissza a Honvéd – Baki a 88. percben egyenlített

Labdarúgó NB I
8 órája