Férfi vízilabda: bizonytalan a Vasas BL-szereplése

2012.09.05. 16:02
null
Az egyik főszponzor kiválásával veszélybe került a nemzetközi kuparészvétel (Fotó: NS-archív, Tumbász Hédi)
Címkék
Pénteken készíti el az Európai Úszószövetség (LEN) a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörének sorsolását. A főtáblán három magyar csapat kapott helyett, viszont elképzelhető, hogy a bajnok Vasas helyett másik klub indul.

Mint ismert, a piros-kékek egyik névadó szponzora, az Uniqa két héttel ezelőtt bejelentette, hogy felfüggeszteti minden magyarországi szponzorációját, így a pólósok sem számíthatnak a további támogatásra. Ezzel a döntéssel a bajnokcsapat a tervezett költségvetésének harmadát veszítette el, ezért különböző verziók vetődtek fel a megoldásra.

Az egyértelmű, hogy a jelenleg nehézségekkel küzdő klubnak csökkentenie kell a költségeit, s ennek egyik módja a nemzetközi szerepléstől való visszalépés. Ha a Vasas nem indul a szeptember 26-án rajtoló BL-csoportkörben, azzal tízmilliós nagyságrendű összeget takarít meg, s ugyan nem egyenesedik ki rögtön a költségvetés, de igenis sokat számítana a visszalépés.

A Vasas legkésőbb csütörtök estig határoz arról, hogy vállalja-e a Bajnokok Ligája-szereplést vagy sem, s közben már a LEN-nel is egyeztetett – visszalépése esetén van lehetőség arra, hogy másik magyar klub foglalja el a helyét a főtáblán. A klubnál ezt így tartják becsületesnek, sem hogy majd a sorsolás után lépnének vissza, és hoznának mindenkit kellemetlen helyzetbe

A Vasas indulási joga a 2011–2012-es szezon végeredménye alapján a Debrecenre szállhat, ha pedig ők nem tudnak élni a lehetőséggel, akkor a Szolnoké.
Legfrissebb hírek

Littler történelmi rekordokat állít fel a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
4 órája

Kristoffer Zachariassen: Vissza akarjuk szerezni a bajnoki címet!; Idén is meglepetés a hungaroringi időmérőn: Norrisé a rajtelsőség

E-újság
5 órája

Aranyláz a Mecsekalján – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
5 órája

Fő a jókedv! – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
5 órája

Vasárnapi sportműsor: Paks–FTC, DVSC–PAFC, Vasas–ETO FC, vízilabda-vk-döntő a görögök ellen

Minden más foci
5 órája

Jacobacci: Együtt tudunk élni ezzel az eredménnyel, a játékkal pedig kifejezetten elégedettek lehetünk

Labdarúgó NB I
5 órája

A PSG után a Real Madrid is megegyezett Yan Diomandéval, már csak a Leipziggel kell dűlőre jutni – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
6 órája

Pontmentéssel tért vissza a Honvéd – Baki a 88. percben egyenlített

Labdarúgó NB I
6 órája