Vízilabda: Benedek Tibor szeretné a kapitányi posztot

2012.09.27. 09:32
null
Benedek Tibor több mint két évig volt Kemény Dénes segítője, most egyedül irányíthatja a válogatottat (Fotó: Szabó Miklós, archív)
Címkék
Benedek Tibor szerint a magyar vízilabdában az egyik legfontosabb feladat annak elérése, hogy az Európa-bajnokságnak ugyanolyan értéke legyen, mint az olimpiának. A 40 éves, háromszoros ötkarikás aranyérmes erről azt követően beszélt, hogy a sportági szövetség elnöksége megbízta: irányítsa ő az idén hátralévő két mérkőzésen a nyári londoni olimpián ötödikként végző férficsapatot. Benedek azt is elmondta, a lehetőséget szeretné arra használni, hogy bizonyítsa: hosszú távon is számolhatnak vele kapitányként.

 

Benedek 2010 áprilisa óta másodedzőként segítette Kemény Dénes szövetségi kapitányt, aki a múlt héten jelentette be, hogy kitölti ugyan az év végén lejáró szerződését, de nem folytatja tovább a munkát a nemzeti együttesnél.

„Dénessel úgy beszéltük meg, hogy közös munka lesz, s a klubok segítségére is számítunk a románok és az olaszok elleni, egy hónap múlva esedékes világliga-mérkőzéseken fellépő csapat kijelölésében – mondta a még játékosként is aktív, balkezes pólós az M1 Ma reggel című műsorában. – Nagyon vártam a lehetőséget, hogy egyszer első számú edzőként dolgozhassak, s megtisztelő, hogy ha csak egy hétig is, de a válogatott kispadján ülhetek. Az azonban a jövő kérdése, az új elnökségtől függ, hogy mi lesz januártól, ki lesz az új kapitány.”

Benedek Tibor hozzáfűzte: örül, hogy nagyon sokan őt javasolják, s megfelelő embernek tartják arra, hogy a jövő csapatát felépítse, ám lesznek más jelöltek is rajta kívül.

„Az elnökség választ, de minden lehetőséget megragadok, hogy én kapjam meg az esélyt – mondta a három olimpiai bajnoki arany mellett világ- és Európa-bajnoki címet is felmutató Benedek, aki szakvezetőként két feladatot emelt ki mint mielőbb megvalósítandót. – Évről évre kell koncentrálni, nem négy esztendőre, vagyis el kell érni, hogy a kontinensbajnokságnak is ugyanolyan értéke legyen, mint az olimpiának. Amellett fiatalítani kell, s a válogatottba bekerülőknek már most, a románok és az olaszok ellen bizonyítani, hogy ott a helyük a csapatban.”

Legfrissebb hírek

Aranyláz a Mecsekalján – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
1 perce

Fő a jókedv! – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
2 perce

Vasárnapi sportműsor: Paks–FTC, DVSC–PAFC, Vasas–ETO FC, vízilabda-vk-döntő a görögök ellen

Minden más foci
14 perce

Jacobacci: Együtt tudunk élni ezzel az eredménnyel, a játékkal pedig kifejezetten elégedettek lehetünk

Labdarúgó NB I
23 perce

A PSG után a Real Madrid is megegyezett Yan Diomandéval, már csak a Leipziggel kell dűlőre jutni – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

Pontmentéssel tért vissza a Honvéd – Baki a 88. percben egyenlített

Labdarúgó NB I
1 órája

Atlétika: megdőlt a 100 méter 41 éve fennálló U20-as országos csúcsa

Atlétika
1 órája

„Gumi helyett az autó kopik” – Verstappen már túl van a kétségbeesésen

F1
2 órája