Vízilabda: Gergely István pályázik az elnöki posztra

2012.10.11. 07:58
Címkék
Eddig csak az tudtuk, hogy az év végén tisztújító közgyűlést tart a Magyar Vízilabda-szövetség, most viszont már elnökjelöltünk is van: a kétszeres olimpiai bajnok Gergely István szívesen lenne a szövetség első embere.

„Írogattam elég sokat a vízilabdáról, előadásokat tartottam a Corvinuson és a TF-n, ráadásul klubszinten odakerültem Feri bácsi mellé, aki mindent megoszt velem – mutatott rá a sportdiplomáciai, sportvezetői hátterére a még aktívan játszó kapus. – Aztán felvetődött bennem, hogy megpályázom az elnöki pozíciót, úgy gondolom, képes lennék a feladat ellátására. Fontos, hogy a klubok mennyire bíznak bennem mint emberben, és mennyire mint szakemberben. Szeretném, ha nemcsak Gergely István vízilabdázóként, hanem képzett vezetőként is el tudnám fogadtatni magam."

Athén és Peking olimpiai bajnoka hozzátette, nem szeretne fejjel menni a falnak, ezért a „honvédos módszerhez" folyamodna, azaz ahogyan a klubnál Novák Ferenc a mentora, úgy a szövetségnél a tervei szerint a jelenlegi elnökkel, Martin Györggyel dolgozna közösen.

„Nem tartom korainak a lépést – mondta a 36 esztendős Gergely, aki a magasabb rendű cél érdekében rögtön visszavonulna az aktív játéktól, még ha fájna is abbahagyni a vízilabdát. – Eleget képeztem magam ahhoz, hogy beleugorjak a mély vízbe. Mást is szeretnék csinálni, mint a kapuban ácsorogni. Rengeteg ötletem van, lendületem fiatalos, radikális, bár nem az a célom, hogy egyik napról a másikra teljesen megváltoztassam a vízilabdázást. Óvatosan, apró lépésekkel szeretnék előrehaladni."

Gergely István bejelentése kapcsán megkerestük Martin György jelenlegi elnököt is, aki elmondta, még nem beszéltek erről, de érdekes felvetésnek tartja Gergely összedolgozós ötletét. „Egyelőre azt sem tudom még, hogy jelöltetem-e magam, hiszen nem ismerem a körülményeket. Ha én választhatnék időpontot, akkor 2014 végéig csinálnám, ha adva vannak a körülmények" – mondta Martin elnök.

Legfrissebb hírek

Bondár Anna ismét bejutott a hamburgi döntőbe

Tenisz
1 perce

Kiderült, hogy kik képviselik a magyar színeket a Hungarian Darts Trophyn

Egyéb egyéni
11 perce

Sike József aranyérmes az 50 méteres 40 vegyes számban a mozgócéllövő vb-n

Egyéb egyéni
16 perce

NB II: FC Nagykanizsa–Diósgyőri VTK

Labdarúgó NB II
17 perce

Marco Rossi: Minden pilótának olyannak kellene lennie, mint Antonellinek

F1
28 perce

A vb, amely eltakarta és megmutatta Mexikót

Képes Sport
34 perce

Véget ért a Mercedes időmérős egyeduralma: Norrisé a pole pozíció a Hungaroringen!

F1
35 perce

Erling Haaland unokatestvére Hegyi és Vitályos csapattársa lett Prágában

Minden más foci
40 perce