Férfi vízi: Vindisch is megsérült a Vasas elleni bajnokin

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.06. 17:08
Mint korábban beszámoltunk róla, Steinmetz Ádám, a Vasas férfi vízilabdacsapatának centere nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett a Debrecen elleni ob I-es bajnokin, de Takács Bálint szeme is megsínylette a Szasa Misiccsel vívott harcot. A piros-kékek a szövetséghez fordultak, de az ellenőri és játékvezetői bizottság már ettől függetlenül vizsgálatot kezdeményezett. A debreceniek értetlenül állnak a lejárató kampány előtt, miközben kiderült, Vindisch is megsérült a találkozón.

„Értetlenül állunk a Vasas vízilabda-egyesületének lejárató kampánya előtt, melyet együttesünk ellen indított a sajtóban, három nappal a DVSE–Vasas bajnoki mérkőzés után. Természetesen sajnáljuk, hogy az összecsapás közben sérülések történtek, de visszautasítjuk a vádat, hogy Vindisch Ferenc szándékos ütéssel ártott volna Steinmetz Ádámnak, Szasa Misics pedig Takács Bálintnak" – olvashatjuk a Debrecen közleményében, amelyben kitérnek arra is, hogy a 2012 szeptemberi debreceni felkészülési tornán Angyal Dániel ütötte meg úgy Misicset, hogy beszakadt a dobhártyája, ők mégsem indítottak támadást a Vasas ellen. Ráadásul elfogadhatatlannak tartják, hogy Steinmetz Ádám és a Vasas minősíti Vindisch Ferencet, hiszen véleményük szerint mindenki egyenértékű, nincs minőségi és nem minőségi játékos.

„Vindisch Ferenc a 2014. március 1-jén lejátszott Debrecen–Vasas ob I-es vízilabda-mérkőzésen a Steinmetz Ádámtól elszenvedett rúgás következtében bordatörést szenvedett, amelynek orvosi diagnózisát továbbítottuk a Magyar Vízilabda-szövetségnek. Kérjük a Vasas vezetését és játékosait, hogy méltósággal viseljék a mérkőzésen elszenvedett vereséget, és hagyják abba a mesterséges indulatkeltést. Ezen a találkozón egyszerűen jobb volt a Debrecen!"

Vindisch Ferenccel kapcsolatban megtudtuk, az első vizsgálat során azért nem derült ki a bordatörés, mert vérömleny keletkezett a rúgás helyen, s csak ennek felszívódása után lehetett pontosan meghatározni a sérülést. Jelen állás szerint Varga Tamás edzőnek egy hónapig kell nélkülöznie Vindischt.

Legfrissebb hírek

Felavatták Dömötör Zoltán emléktábláját a róla elnevezett uszodánál

Vízilabda
2025.09.10. 18:20

Az FTC vízilabdázói 12 góllal verték a Fordham Egyetem csapatát

Vízilabda
2025.09.07. 14:17

Az állandóságra építve az új évadban is tarolhat az FTC

Vízilabda
2025.09.05. 10:48

A Pro Reccót is legyőzte New Yorkban a Ferencváros férfi vízilabdacsapata

Vízilabda
2025.09.05. 09:38

Szentesi recept: helyi kötődés és közös programok

Vízilabda
2025.09.03. 15:01

Férfi vízilabda MK: a Szegeddel negyeddöntőzik a Ferencváros

Vízilabda
2025.09.01. 15:30

Sokadvirágzását éli a szorgalmas óriás – interjú Kovács Péterrel

Képes Sport
2025.08.27. 14:06

Férfi vízilabda: újbudai pólómatiné a felkészülés jegyében

Vízilabda
2025.08.20. 18:30
Ezek is érdekelhetik