Vízi: Nagy Viktor és Tóth Márton is elismerte, Szolnokra megy

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.05.18. 14:14
A Szeged–Honvéd bronzpárharc után Nagy Viktor és Tóth Márton is megerősítette, hogy a nagy terveket szövögető Szolnok férfi vízilabdacsapatában folytatja pályafutását.

„Papíron egyéves szerződésem lesz a Szolnokkal, de természetesen akár hosszabb idő is lehet ebből" – mondta Tóth Márton a vlv.hu-nak. vlv.hu-nak.

„Két évre, az olimpiáig szólóan állapodtunk meg. Nem kellett sokat gondolkodnom. Egy ilyen ajánlatra – és most nem az anyagiakra, hanem az összeálló csapatra gondolok –, nehéz is lett volna nemet mondani. A mi sportágunkban minden játékos arra törekszik, hogy a lehető legjobb csapatban szerepelhessen. És jövőre Szolnokon olyan csapat lesz, amilyenben mindig is szerettem volna játszani. Ötször voltam magyar bajnok, ötször kupagyőztes, szeretnék tízszeres magyar bajnok és tízszeres kupagyőztes lenni, de legalább egyszer BL-győztes is! Úgy érzem, hogy ehhez Magyarország legjobb csapatában kell játszani. Szegeden, mint köztudott, kiszállt a főszponzor és nem tudnak olyan csapatot működtetni, amely ezeket a célokat eséllyel tudná elérni, érthető lehet mindenkinek, hogy nem kellett sokáig gondolkodnom, amikor a Szolnok hívott” – mondta Nagy Viktor a szakportálnak.

Mint korábban beszámoltunk róla, nemzetközi szinten is ütőképes csapatot szeretnének létrehozni Szolnokon, a fent említett két játékos mellett Madaras Norbert, Varga Dénes és Varga Dániel is csatlakozhat a kerethez.

 

Legfrissebb hírek

„Na, kezdjük el normálisan!” – az FTC férfi pólósainak nyílt edzésén jártunk

Vízilabda
2026.09.08. 20:49

A Vasas kettős győzelmével vált teljessé a férfi vízilabda Magyar Kupa négyes döntője

Vízilabda
2026.09.06. 17:56

Szivós Márton: Fölösleges úgy elkezdeni az évadot, hogy nem az aranyat tűzzük ki célul

Vízilabda
2026.08.31. 14:33

Már a nyolc között találkoznak a tavalyi döntősök a férfi vízilabda Magyar Kupában

Vízilabda
2026.08.31. 13:42

Leinweber Olivér a Bresciában is húzóemberré válna

Vízilabda
2026.08.24. 10:07

Férfi vízi ob I: teljesen összeállt a Kaposvár kerete

Vízilabda
2026.08.22. 10:00

Férfi vízilabda: Horvátországból Isztambulba igazolt Német Toni

Vízilabda
2026.08.20. 15:05

Bő két hét alatt lejátsszák a férfi vízilabda Magyar Kupát

Vízilabda
2026.07.28. 18:03