Vízi Eb: Nagy butaság lett volna, ha elkezdünk rohanni - Merész

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.07.22. 18:55
Mint ismert, a magyar női vízilabda-válogatott parádés első félidőt követően végül 11–7-re kiütötte Oroszországot a margitszigeti Európa-bajnokság negyeddöntőjében. Merész András szövetségi kapitány a mérkőzés után adott nyilatkozatában elmondta, az utolsó percek nem a közönségszórakoztatásról szóltak, véleménye szerint hatgólos előnynél nagy butaság lett volna elkezdeni rohanni.

„Az oroszok juniorban többször is megvertek minket, de azt látom, hogy onnan már nem tudnak előrébb lépni. Mindenben fejlődnünk kell a következő meccsig. Higgadtan játszottunk. A végén nyilván nem volt közönségszórakoztató az utolsó öt percünk, de nagy butaság lett volna, ha elkezdünk rohanni, és rámegyünk a fantasztikusan szép gólokra. Ezt a vezetést meg kellett tudni tartani, ezt is meg kell tanulni egyébként, mert lehet, hogy a következő mérkőzésen egy kétgólost kell megtartani öt percen keresztül, az még nagyobb mutatvány lesz” – nyilatkozta a mérkőzést követően Merész András szövetségi kapitány az M1-nek. Merész András szövetségi kapitány az M1-nek.

 

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Milák az úszó Eb-n, Halász az atlétikai Eb-n döntőzik

Minden más foci
15 órája

Vasárnapi sportműsor: keleti derbi és Paks–Honvéd az NB I-ben; Liverpool–Monaco felkészülési meccs

Birkózás
2026.08.08. 23:03

Szombati sportműsor: Ferencváros–Real Madrid meccs Budapesten; NB I, NB II, NB III

Birkózás
2026.08.07. 23:44

Heti program: gazdag a futballprogram, több sportágban is Európa-bajnokság zajlik

Minden más foci
2026.08.03. 06:31

Hétfői sportműsor: ZTE–Paks; rajtol az öttusa Eb

Minden más foci
2026.08.02. 22:38

Vasárnapi sportműsor: FTC–Vasas, ETO FC–Nyíregyháza, Újpest–DVSC

Minden más foci
2026.08.01. 23:22

Szombati sportműsor: Honvéd–MTK az NB I-ben

Minden más foci
2026.07.31. 23:45

Pénteki sportműsor: PAFC–Kisvárda az NB I-ben

Minden más foci
2026.07.30. 23:55