Férfi vízilabda BL: az OSC bízik a továbbjutásban

2014.10.28. 15:30
Nagy csatát vár és a továbbjutásban bízik az OSC férfi vízilabdacsapata abban a párharcban, amelyet a Szolnokkal vív a Bajnokok Ligája selejtezőjének egyenes kiesés szakaszában.

A szerda esti, első összecsapás előtt tartott keddi sajtótájékoztatón Becsey Péter, az A Híd-OSC-Újbuda sportigazgatója sajnálatosnak nevezte, hogy a világklasszisokkal felálló két magyar csapat közül az egyik búcsúzni kényszerül. Egyszersmind hangot adott annak a reményének, hogy telt ház lesz a 18.45 órakor kezdődő BL-rangadón.

Vincze Balázs vezetőedző kitért arra, hogy szinte mindenki a Szolnoki Dózsa-Közgép együttesét tartja esélyesebbnek.

„Ezzel együtt mindent megteszünk azért, hogy olyan eredményt érjünk el a Kondorosi úti Nyéki Imre Uszodában szerdán, hogy mi tudjunk továbblépni sikeresen ebből a párharcból a november 12-i szolnoki visszavágó – mondta. – Élet-halál meccs vár ránk holnap."

A BL-mérkőzés után két nappal, péntek este 18.30-tól újabb kemény próba vár az OSC-re, amely az ob I rangadóján ekkor fogadja a címvédő ZF-Eger csapatát.

„Ha nem nyerünk az Eger ellen, akkor sem dől össze a világ, mert a bajnokságban még bőven van mód a javításra – mondta a kettős feladatot taglalva Decker Ádám, az OSC világbajnok és Eb-ezüstérmes csapatkapitánya. – Viszont ha a Szolnok kiver bennünket az európai sorozatból, összedől a világ, mert a Bajnokok Ligájában már nem javíthatunk..."

Az Eger kiemeltként eleve tagja a BL 12 csapatos főtáblájának, ahol a négy kiadó hely egyike lesz még magyar csapaté – vagy a Szolnoké, vagy az OSC-é.

Legfrissebb hírek

„Na, kezdjük el normálisan!” – az FTC férfi pólósainak nyílt edzésén jártunk

Vízilabda
2026.09.08. 20:49

A Vasas kettős győzelmével vált teljessé a férfi vízilabda Magyar Kupa négyes döntője

Vízilabda
2026.09.06. 17:56

Szivós Márton: Fölösleges úgy elkezdeni az évadot, hogy nem az aranyat tűzzük ki célul

Vízilabda
2026.08.31. 14:33

Már a nyolc között találkoznak a tavalyi döntősök a férfi vízilabda Magyar Kupában

Vízilabda
2026.08.31. 13:42

Az OSC és a Vasas is negyeddöntős a férfi vízilabda Magyar Kupában

Vízilabda
2026.08.30. 14:51

Leinweber Olivér a Bresciában is húzóemberré válna

Vízilabda
2026.08.24. 10:07

Férfi vízi ob I: teljesen összeállt a Kaposvár kerete

Vízilabda
2026.08.22. 10:00

Férfi vízilabda: Horvátországból Isztambulba igazolt Német Toni

Vízilabda
2026.08.20. 15:05