Férfi vízi: Dabrowski elfogadta, hogy a szezon alatt nem lehet a válogatottal

Vágólapra másolva!
2015.02.20. 10:53
A tavaly nyári Európa-bajnokság óta nem ült a férfi vízilabda-válogatott kispadján Dabrowski Norbert másodedző. Az augusztusi világkupára pihenőt kapott Benedek Tibortól, majd a klubszezonba beékelődő világliga-mérkőzésekről is lemaradt, ekkor azonban már nem a tehermentesítés volt az ok, hanem az, hogy – mint arról a Blikk beszámolt – a liga döntése értelmében a szakember év közben nem dolgozhat a nemzeti csapatnál, mivel a válogatott mellett az Eger klubedzője is. A hírek szerint a döntés a rivális Szolnok kezdeményezésére született.

„A szakmai testület ülésén vetődött fel a téma, majd Benedek Tibor hozott egy döntést, hogy ne legyen feszültség, amit én elfogadok – kezdte Dabrowski Norbert. – Az érvekkel azonban nem értek egyet. Dolgozom a válogatottnál, de nem döntök személyi kérdésekről, és pluszinformációt sem kapok, hiszen egyébként is körülbelül negyven meccsen látom a Szolnok játékosait, elvégre manapság már minden találkozó felvételét meg lehet szerezni. Dárdai Pál focikapitány mondta, hogy van egy számítógépes programja, amely segítségével a bajnoki találkozók után látja, hogy a kerettagok közül ki mennyit futott, hány párharcot nyert meg, hány rossz passza volt, és így tovább. Nálunk ugyan nincs ilyen, de nekem van egy vágóprogramom, amellyel elemzem a meccseket, és ezt megteheti mindenki, a Szolnok és bárki más is – ehhez nem kell a válogatott másodedzőjének lenni."

Dabrowski Norbert tehát nyugodtan fogadta a helyzetet, s valóban felesleges is lenne különböző vitákba belemenni, ha már egyszer sikerült kompromisszumos megoldást találni, ugyanakkor kissé túlzásnak tűnik a szolnoki álláspont, amely szerint az edzőnek túl nagy rálátása van a Dózsa játékosaira – hiszen ebben a szezonban 21 napot gyakorolt együtt a válogatott.

„Nem tartjuk egészségesnek, hogy a mi válogatott játékosainkat az Eger klubedzője készíti fel, de ez nem is mostani történet, hanem egy nyári elnökségi döntésről beszélünk. És ez nem a Szolnok kérdése, nem írtunk beadványt, nem nyúltunk senki után, szóban fogalmaztunk meg egy kérést, ennyi – hangsúlyozta a Szolnok szakmai igazgatója, Kovács István. – Az egész ott bukott ki, hogy Dabrowski Norbert olyan dolgokhoz, felvételekhez férhet hozzá, amelyekhez mi nem, és ilyen kiélezett bajnokságban nem egészséges a kettős szerepvállalás. A nyár az más, eszünkben sincs korlátozni, hogy akkor ki mit csinál."

Legfrissebb hírek

Madaras Norbert: Az egyén soha, egyetlen pillanatig sem gondolhatja, hogy a csapat felett áll

Vízilabda
2026.02.01. 11:31

Szépen csillogó ezüst Belgrádból – képösszeállítás a magyar férfi vízilabda-válogatott Eb-jéről

Képes Sport
2026.02.01. 09:56

Zalánki Gergő: Szakmai indoklás nélkül maradtam ki az Európa-bajnokságról

Vízilabda
2026.01.31. 08:16

A második félidő döntött, Szerbia nyerte meg a férfi vízilabda Európa-bajnokságot

Vízilabda
2026.01.25. 21:39

Vogel Soma: A magyar–szerb párharc keményebb, mint az el Clásico

Vízilabda
2026.01.25. 09:58

Varga Dénes: A mozgásos játékban felülkerekedhetünk a szerb válogatotton

Vízilabda
2026.01.25. 07:19

Közleményt adott ki a vízilabda-szövetség, miután nem tiltották el a szerb játékost

Vízilabda
2026.01.24. 17:20

„Tátrai Dávid egyszer csak annyit kérdezett: »Érzitek, ahogy fáradnak?!«”

Vízilabda
2026.01.24. 13:06
Ezek is érdekelhetik