Vizes vb: hollandiai tornával hangol a női pólóválogatott

MTI MTIMTI MTI
2015.06.24. 13:43
Tizenkilences keretét 16 fősre szűkítette Merész András, a világbajnokságra készülő és e hét végén hollandiai tornán résztvevő női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.

A július 26. és augusztus 8. közötti oroszországi vb előtt az utrechti lesz az egyik utolsó jelentős felkészülési állomás, ahol a kínai, a görög és a házigazda együttes ellen játszik a magyar csapat. A szakvezető a csütörtöki elutazás előtt három pólósától vált meg: a center Tóth Ildikó betegség miatt hagyja ki a tornát, míg Hevesi Anita és Gurisatti Gréta a szűkítés miatt.

A vasárnapi hazatérés után jövő keddtől Hajdúszoboszlón a kínai válogatott lesz a vendég, amellyel július 5-én, 18 órától Debrecenben hivatalos mérkőzést vív az együttes.

Az Utrechtben szereplők névsora (a szövetség honlapja szerint):
Kapusok:
Bolonyai Flóra (Szentes), Gangl Edina (UVSE), Kasó Orsolya (Dunaújváros)
Mezőnyjátékosok: Antal Dóra, Illés Anna (mindkettő Berkeley, USA), Bujka Barbara (Szentes), Csabai Dóra, Keszthelyi Rita, Kisteleki Hanna, Szücs Gabriella (mind UVSE), Czigány Dóra (Eger), Garda Krisztina, Menczinger Kata (mindkettő Dunaújváros), Kisteleki Dóra, Máté Zsuzsanna, Takács Orsolya (mindhárom BVSC)

Legfrissebb hírek

Betlehem Dávid: Eddig még csak Pogány Induló-koncerten voltam itt

Úszás
2026.06.27. 08:18

Szántó Dávid: Ezzel a stábbal garancia lesz arra, hogy a megfelelő színvonalon rendezzük meg a 2027-es vizes vb-t

Úszás
2026.06.26. 21:22

Úszás: egy év múlva rajtol itthon a vizes világbajnokság

Úszás
2026.06.26. 11:07

Végleges a 2027-es vizes vb menetrendje

Úszás
2026.02.02. 14:34

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
2025.12.24. 14:16

Hivatalos a 2027-es budapesti vizes világbajnokság időpontja, az MVM Dome is a helyszínek között

Úszás
2025.12.15. 18:15

Oroszország pályázik a 2031-es vizes világbajnokságra

Úszás
2025.11.07. 14:31

Megalakult a 2027-es vizes vb szervezőbizottsága

Úszás
2025.10.08. 17:48
Ezek is érdekelhetik