Férfi vízilabda Ek: csak a kezdés volt jó, nincs szegedi döntő

Vágólapra másolva!
2016.02.10. 19:21
Nem jutott be a férfi vízilabda Európa-kupa fináléjába a Szeged, miután az idegenbeli egygólos vereséget követően Hódmezővásárhelyen 15–10-re kikapott az olasz Bresciától.

Pedig nem kezdett rosszul a magyar csapat, hiszen az első negyed közepén már 2–0-ra vezetett, és bár az olaszok egyenlítettek, 3–2-nél ismét előnybe kerültek.

Itt azonban megtört a lendület, egy büntetővel már 5–3-re a vendégek vezettek, a nagyszünetre pedig 4–7-tel érkeztek meg a felek. A harmadik felvonásban tovább nőtt a különbség, így az utolsó nyolc percben már csak a végeredmény volt a kérdés (6–11).

A negyedik negyedben Varga II Zsolt negyedik góljával háromra feljött a Szeged (10–13), de innen már nem volt tovább, végül az olaszok 15–10-re nyertek, és kettős sikerrel jutottak a döntőbe.

FÉRFI VÍZILABDA EURÓPA-KUPA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
CONTITECH-SZEGED-DIAPOLO–AN BRESCIA (olasz) 10–15 (3–3, 1–4, 2–4, 4–4)
Hódmezővásárhely, 700
néző. V: Kuretasz (görög), Tkacsenko (orosz)
SZEGED: Meixner – Manhercz K. 2, Manhercz Á., VARGA II ZS. 4, Seman, KUNAC 3, Kiss Cs. Csere: Sánta, Sedlmayer, Palotás G. 1, Pellei F., Chilkó. Edző: Varga Péter
BRESCIA: Del Lungo – N. Presciutti 1, C. PRESCIUTTI 2, Rizzo 2, UBOVICS 2, Randjelovics 1, Nora 1. Csere: MOLINA 3, Bertoli 1, NAPOLITANO 2, Damonte. Edző: Alessandro Bovo
Gól – emberelőnyből: 12/4, ill. 11/5
Gól – kettős emberelőnyből: 1/0, ill. –
Gól – ötméteresből: 4/2, ill. 1/1
Kipontozódott: Bertoli (22. p.), Sedlmayer (25. p.), Randjelovics (26. p.), Rizzo (28. p.), Varga II Zs. (30. p.)
Továbbjutott: a Brescia, kettős győzelemmel, 24–18-as összesítéssel.
MESTERMÉRLEG
Varga Péter:
– A védekezésünk nem volt olyan kemény, mint az egy héttel ezelőtti mérkőzésen. Az első félidőben nem tudtuk kihasználni azokat a lehetőségeinket, amelyekért megdolgoztunk, a Brescia viszont kíméletlen volt. Elöl fontos emberelőnyöket és ötmétereseket hibáztunk, így nem lehetett esélyünk.
Alessandro Bovo: – Örülök az eredménynek, nagyon fontos számunkra az Európa-kupa megnyerése. A védekezés döntött ezen a meccsen. Jobban játszottunk a Szegednél, amely remek csapat.

A budapesti final sixre a jegyek még kaphatók a jegyed.hu oldalon!

Legfrissebb hírek

Felavatták Dömötör Zoltán emléktábláját a róla elnevezett uszodánál

Vízilabda
2025.09.10. 18:20

Az FTC vízilabdázói 12 góllal verték a Fordham Egyetem csapatát

Vízilabda
2025.09.07. 14:17

Az állandóságra építve az új évadban is tarolhat az FTC

Vízilabda
2025.09.05. 10:48

A Pro Reccót is legyőzte New Yorkban a Ferencváros férfi vízilabdacsapata

Vízilabda
2025.09.05. 09:38

Szentesi recept: helyi kötődés és közös programok

Vízilabda
2025.09.03. 15:01

Férfi vízilabda MK: a Szegeddel negyeddöntőzik a Ferencváros

Vízilabda
2025.09.01. 15:30

Sokadvirágzását éli a szorgalmas óriás – interjú Kovács Péterrel

Képes Sport
2025.08.27. 14:06

Férfi vízilabda: újbudai pólómatiné a felkészülés jegyében

Vízilabda
2025.08.20. 18:30
Ezek is érdekelhetik