Férfi vízilabda: távozik a Fradi BL-győztes játékosa

2018.05.30. 12:06
Két év után elhagyja a Ferencváros férfi vízilabdacsapatát Szirányi Balázs, s a Racionet Honvédba igazol.

A 35 éves center 2016-ban a Barcelonetától igazolt haza, a Ferencvárossal két idény alatt két Eurokupát és egy magyar bajnoki címet szerzett. A zöld-fehérek színeiben 85 mérkőzésen összesen 51 gólt dobott.

A spanyol válogatott játékos a Fradiban nevelkedett, majd több mint tíz évig Spanyolországban pólózott. A Barcelonetával többek között négy bajnoki címet és egy Bajnokok Ligáját nyert.

Szirányi Balázs az ob I-ben hetedik helyen végző Honvédban folytatja pályafutását.

„Összességében is rengeteg szép emlékkel távozom a Népligetből, de való igaz, hogy nem is álmodhattam volna tökéletesebb befejezésről. A bajnokság megnyerésével egyfajta keretet adtam a ferencvárosi pályafutásomnak, hiszen a spanyolországi karrierem előtt is bajnoki arannyal távoztam és most is” – idézi a Fradi hivatalos honlapja Szirányit.

„A spanyol bajnoki győzelmeimnél értékesebb és sokkal többet jelent ez az elsőség, de nem csak a személyes vonulata miatt. Hatalmas élmény volt ezt az aranyat megnyerni a Ferencvárossal, ami nagyobb sportteljesítmény is volt, hiszen egy nagyon jó Szolnokkal kellett megküzdenünk.”

„Még a mostani szezon elején sem tudtam, hogy aranyéremmel zárunk. Ezek után azonban kijelenthetem, hogy maximálisan felülmúltuk mindenki elvárását, ezzel a sajátjaimat is. Az Eurokupa-győzelmekkel és végül a bajnoki címmel ez egy fantasztikus két év volt. Utóbbi évtizedekben a Fradi legjobb két éve is” – tette hozzá a távozó center.

Legfrissebb hírek

A védekezés rendben van, a támadáson kell csiszolni a Honvéd pólócsapatánál

Vízilabda
2026.09.22. 10:52

Nagy Ákos: Az első két negyedbe mindent bele kellett tennünk

Vízilabda
2026.09.15. 15:45

A végére elfáradt a Vasas, sorozatban kilencszedszer Magyar Kupa-győztes az FTC vízilabdacsapata

Vízilabda
2026.09.13. 19:15

A címvédő FTC és a Vasas jutott a férfi vízilabda MK döntőjébe

Vízilabda
2026.09.12. 20:04

„Na, kezdjük el normálisan!” – az FTC férfi pólósainak nyílt edzésén jártunk

Vízilabda
2026.09.08. 20:49

Férfi vízilabda MK: FTC–Kaposvár és Vasas–BVSC az elődöntőben

Vízilabda
2026.09.07. 14:52

A Vasas kettős győzelmével vált teljessé a férfi vízilabda Magyar Kupa négyes döntője

Vízilabda
2026.09.06. 17:56

Az elveszített BL-döntő extrán hajthatja a Ferencvárost

Vízilabda
2026.09.05. 10:39