Vízilabda: Így készül a szezonrajtra az FTC-Telekom – fotók

R. E. B.R. E. B.
2018.09.27. 07:48
Alig egy hete gyakorol komplett kerettel az FTC-Telekom magyar vízilabdabajnok csapata, amely a hétvégén már a Bajnokok Ligája selejtezőjében szerepel. A Nemzeti Sport meglátogatta az edzést, és Koncz György le is fotózta a bajnoki címvédőt.
A GALÉRIA A KÉPRE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG (Fotók: Koncz György)
A GALÉRIA A KÉPRE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG (Fotók: Koncz György)

„Gyere, Madi, beférsz egy fotóra” – biztatták többen is széles mosollyal Madaras Norbertet, a bajnoki címvédő FTC-Telekom vízilabdacsapatának szakosztályelnökét, hogy térjen vissza a képre, amelyen már csak a játékosok szerepelnek. Az előző idény végén, az együttes csapatkapitányaként visszavonuló kétszeres olimpiai bajnok azonban hasonló mosollyal hárított.

„A fotó belefér, de hogy utána vízbe is menjek…” – mondta a klasszis balkezes, jelezve, nem vágyik vissza aktív pólósnak. A szórakoztató pillanatokat is hozó fotózkodást nehéz lett volna korábban megejteni, hiszen a csapat nem régóta van együtt. „Egészen pontosan egy hete” – rögzítette Varga Zsolt edző. Az erős keret ugyanis magával hozza, hogy a játékosok többsége valamelyik válogatottban töltötte a nyár jelentős részét és szeptember első felét, úgyhogy a társaságnak nem sok ideje van a közös munkára, miközben pénteken már kezdődik a Bajnokok Ligája selejtezője.

Miután az utolsó képek is elkészültek, elkezdődött az edzés érdemi része. Az úszást még csendesen végezte a társaság, bezzeg mindenkinek megjött a hangja, amikor a passzolgatás, majd a hagyományos játék, a kiszorító következett. A medence két oldalára felállított játékosoknak kézzel-lábbal védeniük kellett a másik oldalról, a vízből érkező lövéseket. Egy ízben alaposan megmozgatták a nyáron igazolt bekket, Gór-Nagy Miklóst, aki vízbe is pottyant, de a szintén friss szerzemény, nem mellesleg a berlini világkupán a magyar csapat kapitányaként szereplő Mezei Tamás hősies megoldással hárított. A kapus létére kimondottan jó kezű Vogel Soma a parton is fogta a labdákat, egyúttal jelezve, már a múlt az őt a világkupán hátráltató térdprobléma.

A kedélyes és csapatépítésnek sem utolsó kiszorító után következett az egy kapu előtti játék, s bár kétségtelen, van még min dolgozni, sok-sok FTC-szurkoló csak csettinthet: a csapatkapitánnyá kinevezett Varga Dénes még mindig utánozhatatlanul gyors csuklómozdulattal képes megvillanni, Vámos Márton balját retteghetik az ellenfelek, s a Szolnokról megszerzett Aaron Younger már most láthatóan óriási fogás.

„Elég, lehet még lőni” – vetett véget a tréner a kapu előtti gyakorlásnak. Miközben a többség Vogelt és Gárdonyi Andrást tesztelte, súlyos, tompa puffanások sorozata jelezte, hogy két center, Mezei Tamás és Német Toni a lövőfalat vette célba.

A csapat péntektől vasárnapig éles bevetésen Franciaországban szerepel, a házigazda Pays d'Aix, a horvát Jadran Split és a holland AZC Alphen ellen száll vízbe a továbbjutásért a BL-selejtező 2. fordulójában.

Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda ob I: szeptember 9-én kezdődik, és december közepéig tart az alapszakasz

Vízilabda
2026.08.05. 16:53

Tíz játékossal hosszabbított a Ferencváros BL-ezüstérmes vízilabdacsapata

Vízilabda
2026.08.05. 11:43

Feszültség, piros lap, hosszabbítás, spanyol diadal – a 2026-os vb-döntő története képeken

Foci vb 2026
2026.07.20. 00:31

Korábbi világklasszis futballisták, sportolók, hírességek a vb-döntőn – képgaléria

Foci vb 2026
2026.07.19. 20:11

Szivós Márton: A klubnak, a szakosztálynak és nekem is óriási élmény volt az elmúlt idény

Vízilabda
2026.07.19. 10:08

Férfi vízilabda: Dubrovnikba igazolt a Fradi magyar válogatottja

Vízilabda
2026.07.14. 16:36

A Honvéd villogott a hibátlan FTC mellett – vízilabda-idényértékelő

Vízilabda
2026.06.28. 10:09

Ötödikként zárt a Ferencváros női vízilabdacsapata az európai rangsorban

Vízilabda
2026.06.25. 12:54