Gyász: végső búcsút vettek Szívós István pólóslegendától

M. P.M. P.
2019.11.26. 18:54
Kedd délután a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra az életének 72. évében elhunyt Szívós István olimpiai bajnok vízilabdázót.
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE! (Fotók: Balogh László)
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE! (Fotók: Balogh László)

Talán nem is tudta, hány és hány ember életében hagyott nyomot, ha pedig sejtette, egy pillanatig sem gondolta volna, hogy mindenkinek van egy emléke róla, egy mondata tőle, egy jellemző gesztusa – a magyar sportból. Hogy a vízilabdában, az természetes, ellenfelek, csapattársak eddig is szívesen emlegették, miért volt jó vele játszani, s nehéz ellene. Tanítványai sem felejtették, felejtik el, hogy mit kaptak tőle, vagy mit kaphattak volna, ha igyekeznek a mentalitását is a magukévá tenni.

Kortársi búcsú Szívós Istvántól

Mert sportember volt, a kitétel mindkét tagját kéretik komolyan venni, a sportban éppen úgy, mint a hétköznapokban hű maradt önmagához, őszinte volt, karakteres, figyelni kellett rá, s nem járt rosszul, aki magáévá tette a tanácsait.

Szívós István. Kedden búcsúztak a családfőtől, a bajnoktól, a vezértől, a vezetőtől, a baráttól – és a sor folytatható, hiszen mindenhonnan jöttek elköszönni tőle, ahol csak megfordult.

Teljes életet élt – példáját illendő követni.

Korán ment el, űrt hagyva maga után – mindannyiunkban.

Legfrissebb hírek

Így fordított az Újpest a Zalaegerszeg ellen – képgaléria

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 22:17

A Garami-emlékhely felavatása sem segített a hazaiakon – képeken az MTK és az ETO összecsapása

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 21:40

Október 21-én búcsúztatják Tóth Ákost, az úszók korábbi szövetségi kapitányát

Úszás
2026.09.17. 13:10

Korai ZTE-gól pecsételte meg a Puskás Akadémia sorsát – képgaléria

Labdarúgó NB I
2026.09.06. 22:59

A 98. percben jött a dráma az ETO és a Honvéd meccsén – képgaléria

Labdarúgó NB I
2026.09.06. 22:53

Négy gól, FTC-bánat és Újpest-öröm – ilyen volt képekben az ikszes derbi a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.09.06. 22:42

Öt gól, két kapufa és egy piros lap – képekben a Vasas–Nyíregyháza bajnoki

Labdarúgó NB I
2026.09.04. 23:27

Parázs hangulat, sokat emlegetett Borbély, sima Fradi-győzelem – ilyen volt képekben az ETO–FTC rangadó

Labdarúgó NB I
2026.09.03. 22:30