Vízi: „Az utánpótlás létszámának megtartása a legnagyobb kihívás”

MTI MTIMTI MTI
2020.04.12. 11:44
Gergely István, a BHSE ügyvezető elnöke szerint a legfőbb feladatuk, hogy a jelenlegi rendhagyó helyzet ellenére az utánpótlásban sikerüljön megtartaniuk a létszámot.

Gergely István a közmédiának adott nyilatkozatában kifejtette: a koronavírus-járvány miatt nem az évtizedes hagyományoknak megfelelően zajlanak az edzések, és a megszokott, többnyire személyes kommunikációs csatornák sem működhetnek.

„Abszolút irreális elvárás, hogy ne legyenek teljesítménybéli visszaesések, mert ezek meglesznek, ez nem kérdés. Nagyon fontosak azok az edzői kompetenciák, amelyek nem a sportszakmai hátteret hivatottak megteremteni, hanem sokkal inkább a pedagógiait, emberit és pszichológiait. Innentől kezdve pedig abszolút a kreativitásukra van bízva, hogyan tudják megfogni az utánpótláskorú versenyzőket úgy, hogy ők majd vissza is jöjjenek hozzánk” – mondta a sportvezető.

Hozzátette: miután visszatér majd az élet a rendes kerékvágásba, az vélhetően más lesz, mint korábban volt.

„A legnagyobb kihívást számunkra a létszámunk megtartása jelenti. A teljesítmény romlása, visszaesése világszinten tapasztalható lesz, és mivel mindenki ugyanúgy fog visszaesni, a versenyhelyzetben ez nem okoz majd különbséget. Ha mindenki visszaesik, tíz, húsz, harminc, ötven százalékot, akkor lényegében az eredményesség még ugyanaz maradhat, mintha mindenki a saját szintjén tudna játszani vagy versenyezni” – nyilatkozta Gergely István.

A BHSE ügyvezető elnöke hangsúlyozta: nemcsak klubjuknál, hanem az egész magyar sportot figyelembe véve az egyesületek, szakosztályok és edzők rengeteg munkát, energiát fektettek a toborzásba, márpedig mindig könnyebb megtartani valakit a rendszerben, mint megszerezni. Az utánpótlás létszámának, a merítési bázisnak a drasztikus csökkenése pedig a jövőre nézve kihathat a professzionális szint eredményességére is, hiszen a lemorzsolódottak között óhatatlanul lesznek tehetséges, sokra hivatott fiatal versenyzők, a jövő bajnokai is.

Legfrissebb hírek

Lévai Zoltán: A topon érzem magam

Birkózás
2026.09.23. 09:56

„Na, kezdjük el normálisan!” – az FTC férfi pólósainak nyílt edzésén jártunk

Vízilabda
2026.09.08. 20:49

A Vasas kettős győzelmével vált teljessé a férfi vízilabda Magyar Kupa négyes döntője

Vízilabda
2026.09.06. 17:56

Szivós Márton: Fölösleges úgy elkezdeni az évadot, hogy nem az aranyat tűzzük ki célul

Vízilabda
2026.08.31. 14:33

Már a nyolc között találkoznak a tavalyi döntősök a férfi vízilabda Magyar Kupában

Vízilabda
2026.08.31. 13:42

Leinweber Olivér a Bresciában is húzóemberré válna

Vízilabda
2026.08.24. 10:07

Férfi vízi ob I: teljesen összeállt a Kaposvár kerete

Vízilabda
2026.08.22. 10:00

Férfi vízilabda: Horvátországból Isztambulba igazolt Német Toni

Vízilabda
2026.08.20. 15:05