Vízilabda: újrakezdik a vizes edzéseket a válogatottak

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.28. 12:04
A magyar női vízilabda-válogatott kedden elkezdte,  a férficsapat szerdán fogja kezdeni a medencés edzéseket.    

Vári Attila, a magyar szövetség (MVLSZ) elnöke kedden az M1 aktuális csatornán elmondta, hogy a koronavírus-járvány miatti kényszerszünetben minden játékos edzett az otthonában, viszont nagyon régóta nem voltak vízben, ezért a szövetségi kapitányok szakmai kérésére újrakezdték a medencés edzéseket.

„Nagyon hosszú volt már a kihagyás, és fontosnak tartjuk, nehogy problémába ütközzön az olimpiai felkészülés”– nyilatkozta Vári.

Hozzátette, a női válogatott együtt lakik a Komjádi Uszodában lévő szállodában, izolált körülmények között, a férficsapat játékosai minden nap saját gépkocsikkal járnak a Császár-Komjádi Uszodába. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a sportért felelős államtitkárság követelményeinek megfelelően mindenki csak két negatív koronavírus-tesztet követően mehet be a létesítménybe, ott pedig kellő távolságtartással edzhet.

Az elnök emlékeztetett, hogy az MVLSZ május 11-én dönt a felfüggesztett bajnokságok folytatásáról.

„Rossz üzenet, ha játék nélkül, szövetség általi besorolással kell menniük a csapatoknak egy világversenyre vagy klubeseményre, ezért szeretnénk valamilyen formában befejezni a bajnokságokat. A klubedzések nemsokára elkezdődhetnek, és körülbelül egy hónap felkészülés után ismét lehetne meccseket rendezni”– magyarázta.

Hangsúlyozta, a jövő év nagyon sűrű lesz, hiszen nagyon sok világeseményt ütemeztek át, az MVLSZ számára a legfontosabb női válogatott olimpiai kvalifikációja, illetve a férficsapat felkészülése lesz.

Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda: a horvátok után az olaszoktól is egy góllal kapott ki a magyar válogatott

Vízilabda
2025.12.20. 22:11

Férfi vízilabda: Varga Dénessel lépne szintet a grúz bajnok

Vízilabda
2025.12.19. 14:01

A férfi pólóválogatott egy góllal kikapott Szegeden a horvátoktól

Vízilabda
2025.12.17. 20:27

Vízilabda: Rengeteg pozitívumot láttam Párizsban – Varga Zsolt

Vízilabda
2025.12.11. 10:25

Férfi vízilabda: Szécsi Marcell ismét amerikai egyetemi bajnok lett

Vízilabda
2025.12.08. 15:43

Már az elődöntőben találkoznak az esélyesek a női vízilabda Magyar Kupában

Vízilabda
2025.12.05. 10:55

Varga Dániel: Bravúr a Panathinaikosz elleni pontszerzés

Vízilabda
2025.12.05. 09:20

Férfi vízi Eurokupa: szolnoki bravúr, zuglói pontszerzés

Vízilabda
2025.12.04. 22:32
Ezek is érdekelhetik