Vízi: Vári Attilát újra megválasztották a szövetség elnökének

L. G.L. G.
Vágólapra másolva!
2020.07.22. 13:06
null
Megtartotta tisztújító közgyűlését a Magyar Vízlabda-szövetség, amely további bizalmat szavazott a sportág eddigi vezetésének, így Vári Attilának is (Fotó: Balogh László)
Megtartotta tisztújító közgyűlését a Magyar Vízilabda-szövetség, amely további bizalmat szavazott a sportág eddigi vezetésének. 

 

Rendhagyó módon úgy tartott tisztújító közgyűlést a Magyar Vízilabda-szövetség, hogy nem egy olimpiai szereplést elemezgetünk közben, de manapság viszonylag kevés dolog történik úgy, ahogyan megszokhattuk. Ahogyan a bevezetésben elhangzott, nem is lett volna muszáj most megtartani a tisztújítást, hiszen a mandátum a jövőre elhalasztott olimpiai ciklus végéig szól, azonban az elnökség nem szeretett volna olyan helyzetbe kerülni, amit ne tudna megoldani – például hogy egy esetleges második hullám miatt ne lehessen megtartani az ülést. Így aztán elébe mentek a dolgoknak.

Az ilyenkor szokásos beszámolók és tervek elfogadása után maga a tisztújítás nem hozott különösebb izgalmakat, hiszen minden pozícióra egyetlen jelölt volt, így nem jelentett meglepetést, hogy a szövetséget 2018. október elseje – Kemény Dénes lemondása – óta irányító Vári Attila maradt a szövetség első embere. A mintegy másfél éves első, nem teljes ciklusba egy olimpia sem fért bele a kétszeres olimpiai bajnok sportvezetőnek, de a másodikba – ha minden jól megy – kettő is beleférhet.

Az elnökséget is lényegében újraválasztották, újdonságként Lukács Gergely és Dala Tamás került be a tagok közé, a társelnök Beck György, az alelnök Molnár Tamás és Madaras Norbert, a társadalmi alelnök pedig Hegedűs Éva maradt. Zárszóként Vári Attila megköszönte a bizalmat, és sok sikert kívánt a csapatoknak a meccsekben gazdag nyári időszakra – ezt speciel mi is alig várjuk.

Egyhangú volt

Vári Attilát – csakúgy mint, mint 2018 októberében – egyhangúlag választották meg a szövetség elnökének. A sportvezető sorra fogadta a gratulációkat, és már rögtön a következő feladatokról beszélt: elsőként a nyári Magyar Kupát említette, majd természetesen a tokiói olimpiát.

„Óriási megtiszteltetés, hogy további négy évre bizalmat kaptam, és egyben hatalmas felelősség is – mondta a Nemzeti Sportnak Vári Attila. – A magyar vízilabdázás jóval többet jelent, mint egy-egy mérkőzést, hiszen több mint tízezer igazolt sportolót képzünk, nemzetközi versenyeken veszünk részt, mindehhez komoly szakmai háttér kell. A szervezési feladataink is jelentősek, amellett rengeteg beruházást is koordinálunk a társasági adóhoz kapcsolódó hatósági jogkörünk miatt. Egységes szövetség vagyunk, csak ennek fenntartásával tudunk további sikereket elérni.”

 

Legfrissebb hírek

Madaras Norbert: Az egyén soha, egyetlen pillanatig sem gondolhatja, hogy a csapat felett áll

Vízilabda
2026.02.01. 11:31

Olvasóink a BVSC-középpályás bombagólját látták a legszebbnek az NB II őszi szezonjában

Labdarúgó NB II
2026.01.03. 13:56

Félollózós találat, bombagól vagy gyönyörű emelés? Szavazzon az NB II legszebb őszi góljára!

Labdarúgó NB II
2025.12.27. 15:02

Van Gerwen, Bunting, Aspinall és Van Barneveld – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása! Döntő

Egyéb egyéni
2025.12.27. 11:25

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
2025.12.25. 18:02

A sportág Michael Bubléja, a kifinomultság csúcsa és két Pitbull-szám – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása!

Egyéb egyéni
2025.12.24. 12:37

Madaras Norbert: Az olimpiai ciklusok elején a legkönnyebb újítani

Vízilabda
2025.12.17. 12:57

Szoboszlai negyedszer nyert, megdőlt Portisch rekordja – íme, az év legjobbjai!

Egyéb egyéni
2025.12.16. 16:48
Ezek is érdekelhetik