Vízilabda: Kállay Márk marad, és kupagyőzelemmel búcsúzna az FTC-től

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.08.05. 17:37
null
Kállay Márk marad az FTC-ben (Fotó: Dömötör Csaba)
A korábbi tervekkel ellentétben nem távozik, hanem marad a Ferencváros vízilabdacsapatánál Kállay Márk, aki Magyar Kupa-sikerrel búcsúzna az együttestől.

 

Kállay szerdán az M1 aktuális csatornán elmondta: távozása esetén lett volna benne hiányérzet, és örül, hogy a zöld-fehér gárdában fejezheti be profi pályafutását „az olimpia évében, egy olyan csapattal, amellyel minden trófeát megnyertünk”.

Ez szépen keretbe foglalja a pályafutásomat – fogalmazott Kállay, aki korábban a BVSC, a Vasas, a Budapesti Honvéd, a Debrecen, illetve a montenegrói Primorac Kotor és a francia Montpellier együttesében is szerepelt.

Rámutatott, a dolgok ilyetén alakulásához kellett Zalánki Gergő sérülése, amit senki nem tervezett, „de ha már az élet ilyen helyzetet teremtett, a klub ezt így tudta megoldani”.

A 34 éves vízilabdázó kifejtette, elsősorban a Magyar Kupa időszakában, valamint a bajnokság első néhány fordulójára számítanak rá a klubnál.

„Az én célom és a csapaté is a kupagyőzelem a Hajós Alfréd Uszodában, remélhetőleg minél többen kilátogatnak a vízilabda szentélyébe” – hangsúlyozta.

Mint mondta, mivel korábban a külföldre igazolása, illetve a civil életre való átállása is felvetődött, így a búcsúzás számára egy folyamat, az új lehetőségnek köszönhetően pedig több ideje marad értékelni a klubnál töltött időszakot.

Előretekintve elárulta, mivel vegyész-biomérnökként végzett, szakmai megfontolások miatt nemzetközi tapasztalatgyűjtésre készül a későbbiekben Svájcban. Ugyanakkor a vízilabdától sem kíván eltávolodni, mivel van edzői végzettsége.

„Ha ez az ember életének a része, akkor nem lehet kiszállni belőle, végigkíséri az egész életét” – fogalmazott a korábbi válogatott játékos.

Legfrissebb hírek

Tizenöt gólt szerzett a Ferencváros Magyar Kupa-meccsen Szarvaskenden

Labdarúgó NB I
18 órája

Férfi vízilabda Magyar Kupa: 18 gólos sikert aratott a BVSC és a Fradi is

Vízilabda
2025.09.12. 20:31

Izraelben folytatja a Ferencvárossal szerződést bontó támadó – hivatalos

Minden más foci
2025.09.12. 17:14

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 20:56

Felavatták Dömötör Zoltán emléktábláját a róla elnevezett uszodánál

Vízilabda
2025.09.10. 18:20

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Szevikjannak jót tenne, ha elhagyná a Ferencvárost a Barcika örmény hátvédje szerint

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 14:06

CIES-elemzés: bajnok lesz a Ferencváros, a Liverpool és a Real Madrid is

Minden más foci
2025.09.10. 13:02
Ezek is érdekelhetik