Férfi vízi Eurokupa: ez vár a BVSC-re és a Vasasra – elkészült a menetrend

MTI MTIMTI MTI
2020.09.24. 13:58
Magyar részről az A-Híd VasasPlaket és a BVSC-Zugló vízilabdacsapata indul a második számú európai kupasorozatnak számító Eurokupában, amelynek elkészült a menetrendje.

A vlv.hu szakportál emlékeztet rá: sokáig kérdéses volt, hogy melyik két csapat nevezhet, mivel a hagyományos kvalifikációs rend felborult azzal, hogy a 2019–2020-as bajnokságot nem sikerült befejezni, továbbá a nevezési határidőig a Magyar Kupa sem fejeződött be. A magyar szövetség végül a mostani MK-sorozatban elért teljesítményt vette figyelembe, valamint azt, hogy egy adott csapat vállalja-e a nemzetközi kupaszerepléssel járó terheket.

A mostani Eurokupát módosított rendszerben bonyolítják le. A Bajnokok Ligájából kieső együttesek korábban is bekapcsolódtak ugyan az Ek-küzdelmekbe – az előző kiírásban rögtön a negyeddöntőbe –, ezúttal azonban a BL-selejtezőben induló 18 csapat közül az a 16, amely a legrangosabb kiírásban nem marad versenyben, az Ek alapmezőnyébe kerül. Azzal a további 16 csapattal együtt, amely kifejezetten az Ek-ra nevezett.

A selejtezők során nyolc négyes csoportban vívnak meg a csapatok a két-két, továbbjutást jelentő helyért, elképzelhető, hogy egy helyszínen két tornát is rendeznek. A legjobb 16 között már hagyományos módon, oda-visszavágós párharc alapján dől el a továbbjutás, egészen a döntőig.

A BL-ben a magyar együttesek közül az FTC-Telekom Waterpolo főtáblás, míg a Szolnoki Dózsa és az OSC a selejtezőben érdekelt.

A FÉRFI VÍZILABDA EUROKUPA PROGRAMJA
Selejtező: december 4-6.
Nyolcaddöntő: február 27./március 6.
Negyeddöntő: március 17./24.
Elődöntő: április 3./10.
Döntő: április 24./május 8.
Legfrissebb hírek

Bravúros fordítás Szolnokon: ötgólos hátrányból felállva nyert a Vasas a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2026.09.23. 20:15

Emberhátrányban is gólt szerzett, győzött a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:48

Három különböző időpontban pótolják a három elhalasztott NB II-es meccset

Labdarúgó NB II
2026.09.17. 18:41

A végére elfáradt a Vasas, sorozatban kilencszedszer Magyar Kupa-győztes az FTC vízilabdacsapata

Vízilabda
2026.09.13. 19:15

A Vasas kettős győzelmével vált teljessé a férfi vízilabda Magyar Kupa négyes döntője

Vízilabda
2026.09.06. 17:56

Nagykanizsai siker Zuglóban – súlyosan megsérült a volt válogatott védő

Labdarúgó NB II
2026.09.05. 18:56

Újabb DVTK-vereség; a Mezőkövesd négy, a KTE három gólt szerzett – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.29. 19:25

Nem tudott javítani a DVTK, ezúttal otthon kapott ki

Labdarúgó NB II
2026.08.29. 19:20