Férfi vízilabda: A következő hetekben dől el, mennyire volt sikeres az idény – Zalánki

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.05.19. 19:55
null
Zalánki szerint a következő hetekben dől el, mennyire volt sikeres az idény (Fotó: Tumbász Hédi)
Egy januári vereséget leszámítva hibátlanul menetel az idényben a Pro Recco, ugyanakkor Zalánki Gergő, az olasz sztárcsapat magyar válogatott vízilabdázója szerint csak a következő hetekben dől el, mennyire volt sikeres az évad – írja az MTI.


„Nekem személy szerint és a csapatnak is jól megy az idényben, de még előttünk van a bajnoki döntő és a Bajnokok Ligája final eight, ha ezeket nem nyerjük meg, akkor semmit sem ér az évad. Most dől el majd igazán, mennyire is sikeres ez az idény” – nyilatkozta csütörtökön a közmédiának a 27 éves olimpiai bronzérmes, Európa-bajnok balkezes klasszis, aki tavaly a Ferencvárosból igazolt Olaszországba.

„A bajnokság sokkal pörgősebb és agresszívabb, a bírók Magyarországon kicsit jobban lassítják a játékot. Hozzászoktam már, ami kell is, hiszen a Bresciával szombaton kezdjük a döntőt, az ő stílusuk pedig az, hogy próbálnak káoszt teremteni a vízben. Nekünk ezt hideg fejjel ki kell bírnunk, és taktikusabban kell vízilabdáznunk” – mondta Zalánki, aki hozzátette, nagyon szeretnének revansot venni a Brescián. A rivális tavaly letaszította az olasz bajnoki trónról a Reccót, amely 2006 óta egyeduralkodó volt.

A Belgrádban, június 1. és 4. között sorra kerülő BL nyolcas döntővel kapcsolatban megjegyezte, nekik, illetve a Ferencvárosnak is nehéz dolga lesz a negyeddöntőben: a Recco a spanyol Barcelonetával, a zöld-fehérek a Jug Dubrovnikkal találkoznak. Hozzátette, amennyiben mindkét gárda sikerrel veszi az első akadályt, akkor az egymás elleni összecsapás hasonlóan kemény lehet, mint a tavalyi döntő, amikor ő még FTC-játékosként ugrott medencébe az olaszok ellen.

Zalánki Gergő tagja a világbajnokságra készülő válogatott bő keretének is, mint elmondta, csak a BL zárását követően csatlakozik társaihoz, így a június 18-án kezdődő viadalra „villámfelkészülés” lesz, de ez egyszer már bejött, a 2020-as, ugyancsak hazai Európa-bajnokság előtt. A magyarok a csoportban június 21-én Montenegróval találkoznak majd először, két nappal később Brazíliával, június 25-én pedig Grúziával mérkőznek meg.

„Tény, hogy nem túl erős a csoportunk, ezért a kapitánynak úgy kell majd időzítenie a felkészülésben, hogy a várhatóan az olaszok vagyok a spanyolok elleni negyeddöntőre legyünk a topon” – zárta Zalánki.

Legfrissebb hírek

Madaras Norbert: Az egyén soha, egyetlen pillanatig sem gondolhatja, hogy a csapat felett áll

Vízilabda
2026.02.01. 11:31

Szépen csillogó ezüst Belgrádból – képösszeállítás a magyar férfi vízilabda-válogatott Eb-jéről

Képes Sport
2026.02.01. 09:56

Zalánki Gergő: Szakmai indoklás nélkül maradtam ki az Európa-bajnokságról

Vízilabda
2026.01.31. 08:16

A második félidő döntött, Szerbia nyerte meg a férfi vízilabda Európa-bajnokságot

Vízilabda
2026.01.25. 21:39

Vogel Soma: A magyar–szerb párharc keményebb, mint az el Clásico

Vízilabda
2026.01.25. 09:58

Varga Dénes: A mozgásos játékban felülkerekedhetünk a szerb válogatotton

Vízilabda
2026.01.25. 07:19

Közleményt adott ki a vízilabda-szövetség, miután nem tiltották el a szerb játékost

Vízilabda
2026.01.24. 17:20

„Tátrai Dávid egyszer csak annyit kérdezett: »Érzitek, ahogy fáradnak?!«”

Vízilabda
2026.01.24. 13:06
Ezek is érdekelhetik