Vízilabda: 68 évesen vonult vissza klubjától a hatszoros vb-győztes

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.08.25. 10:53
null
Pintér Ferenc (Fotó: szoljon.hu)
A masters korosztályban hatszor nyert világbajnokságot, idén nyárig pedig az Invictus OB II-es vízilabdacsapatában is rendre medencébe szállt Pintér Ferenc, aki a nyolcvanas években a Szolnokkal Magyar Népköztársaság Kupát nyert egy bajnoki ezüst- és három bronzérem mellett.

Pintér Ferenc a szoljon.hu-nak adott interjújában ismertette, szolnoki évei után 1996-ban kereste meg a Szentes elnöke, hogy szerepeljen a masterseseknél a korosztály szerint vb-n és Eb-n. A benevezett klubokkal Sheffieldben, Casablancában és Münchenben is világbajnok lett korábbi szolnoki társaival, Vezsenyi Péterrel, Varga Józseffel és Zámbó Lajossal.

Ezt követően kereste meg a német Düsseldorf, ahol Hámori Miklós mellett német pólósokkal játszott együtt, s újabb három világbajnokságot nyert Kazanyban, Budapesten, valamint legutóbb Kvangdzsuban.

„Augusztus 27-én a római Eb-n mutathatjuk meg legközelebb, hogy továbbra is a legjobbak vagyunk” – húzta alá Pintér Ferenc, aki 68 évesen döntött úgy, hogy klubszinten felhagy a vízilabdával és már nem száll vízbe, így az OB II-es Invictus volt számára a végállomás.

„Szerénytelenség nélkül mondhatom, nem hiszem, hogy akad manapság vízilabdás, aki hatvannyolc évesen szerepelt tétmérkőzésen. De abba azért nem hagyom még, sok függ attól, hogyan szerepelünk majd augusztus végén a masters Európa-bajnokságon” – hangsúlyozta Pintér Ferenc.

Legfrissebb hírek

Madaras Norbert: Az egyén soha, egyetlen pillanatig sem gondolhatja, hogy a csapat felett áll

Vízilabda
2026.02.01. 11:31

Szépen csillogó ezüst Belgrádból – képösszeállítás a magyar férfi vízilabda-válogatott Eb-jéről

Képes Sport
2026.02.01. 09:56

Zalánki Gergő: Szakmai indoklás nélkül maradtam ki az Európa-bajnokságról

Vízilabda
2026.01.31. 08:16

A második félidő döntött, Szerbia nyerte meg a férfi vízilabda Európa-bajnokságot

Vízilabda
2026.01.25. 21:39

Vogel Soma: A magyar–szerb párharc keményebb, mint az el Clásico

Vízilabda
2026.01.25. 09:58

Varga Dénes: A mozgásos játékban felülkerekedhetünk a szerb válogatotton

Vízilabda
2026.01.25. 07:19

Közleményt adott ki a vízilabda-szövetség, miután nem tiltották el a szerb játékost

Vízilabda
2026.01.24. 17:20

„Tátrai Dávid egyszer csak annyit kérdezett: »Érzitek, ahogy fáradnak?!«”

Vízilabda
2026.01.24. 13:06
Ezek is érdekelhetik