Női vízilabda: Hollandia könnyedén legyőzte Olaszországot, így az ötödik helyért játszhat

B. D. K.B. D. K.
2024.02.14. 13:46
A hollandok kétszer annyi gólt szerezve verték az olaszokat (Fotó: Getty Images, archív)
A mieink által a negyeddöntőben legyőzött Hollandia 10–5-re megverte Olaszországot, így a hollandok mérkőzhetnek meg az ausztrálokkal az 5. helyért rendezett pénteki mérkőzésen a Dohában zajló vizes világbajnokság női vízilabdatornáján.

Korábbi csoportellenfelünk, a négy közé jutásért az Egyesült Államoktól egygólos vereséget szenvedő Ausztrália az első negyedet két góllal megnyerte Kanada ellen. A másodikat és a harmadikat viszont a kanadaiak behúzták, ám a záró játékrészben az ausztrálok öt gólt dobva fordítottak, és győztek.

Elődöntőnek is beillett volna a címvédő Hollandia és az előző világbajnokság bronzérmese, Olaszország összecsapása, ám mindkét válogatott kiesett a negyeddöntőben az esélytelenebbnek tartott riválisával szemben. Előbbit szétlövéssel a magyar válogatott múlta felül, míg utóbbit a görög gárda. 

Hollandia az első negyed végére megnyugtató, négygólos előnyt épített ki, és végig kézben tartotta az összecsapást. Az utolsó negyedben már gólt sem kapott, így  10–5-ös győzelemmel lépett túl Olaszországon, és várhatja az ausztrálok elleni pénteki helyosztót. 
Az olaszok és a kanadaiak az olimpiai kvótáért szállnak harcba a 7. helyért rendezett mérkőzésen.

VIZES VB, DOHA
VÍZILABDA, NŐK
HELYOSZTÓK AZ 5–8.HELYÉRT
Ausztrália–Kanada 10–8 (3–1, 0–2, 2–3, 5–2)
Hollandia–Olaszország 10–5 (5–1, 2–3, 1–1, 2–0)
A 9. HELYÉRT
Új-Zéland–Kína 16–15 (4–4, 5–3, 4–3, 3–5)
A 11. HELYÉRT
Nagy Britannia–Kazahsztán 8–6 (3–1, 2–2, 0–3, 3–0)

KÉSŐBB
ELŐDÖNTŐ
Egyesült Államok–Spanyolország 11–9 (3–1, 3–3, 4–3, 1–2)
15.30: Magyarország–Görögország (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

FEBRUÁR 16., PÉNTEK
HELYOSZTÓ A 7. HELYÉRT (egyben olimpiai kvótáért)
8.00: Kanada–Olaszország

HELYOSZTÓ AZ 5. HELYÉRT
14.00: Ausztrália–Hollandia

 

Legfrissebb hírek

Julian Jenner: Vissza kell találni az elveszített holland futballidentitáshoz

Foci vb 2026
12 perce

Gólszerző testvérpár

Foci vb 2026
21 órája

Gakpo gyászol, de marad a holland válogatottal

Foci vb 2026
21 órája

Vízilabda: sima sikerrel kezdett az U18-as fiúválogatott a vb-n

Utánpótlássport
2026.06.27. 21:33

Betlehem Dávid: Eddig még csak Pogány Induló-koncerten voltam itt

Úszás
2026.06.27. 08:18

Megszavazta a képviselő testület, Benedek Tiborról a Margit-szigeten neveznek el sétányt

Vízilabda
2026.06.27. 02:29

Szántó Dávid: Ezzel a stábbal garancia lesz arra, hogy a megfelelő színvonalon rendezzük meg a 2027-es vizes vb-t

Úszás
2026.06.26. 21:22

Az F-csoport küzdelmei dióhéjban

Foci vb 2026
2026.06.26. 16:34
Ezek is érdekelhetik